Munkaautók, a legdurvább terepre! A Sandlander, felmérve a vásárlói és a piaci igényeket, „közkívánatra” újabb három darab, fehér és bézs színű Toyota Land Cruiser VDJ79 4.5 V8 Diesel pickupot kínál megvásárlásra. A két differenciálzárral, csörlővel felszerelt összkerekes gépek 28 490 000 forintért azonnal, raktárról elvihetőek. A készlet erejéig!
A V8-as modellek népszerűsége nem csökken, az eladási számok világszerte ezt bizonyítják. Hamar elkeltek a magyar manufaktúránál is a nyolchengeres platósok, így a Sandlander újabb járműveket kínál eladásra – ráadásul olyan áron, hogy azok még csábítóbbá tegyék az LC-t.
A közelmúlt aktivitásából kiindulva nem árt sietni, ha valaki megbízható, kőkemény munkatársat szeretne maga mellett tudni. Olyan 4x4-es melóst, amely a legextrémebb környezetben is kimagasló teljesítményt nyújt. Mindhárom járműben tehát az ikonikussá vált 4461 köbcentiméteres, V8-as, 204 lóerős dízelmotor kapott helyet, a technikához 4x4-es hajtás, ötsebességes manuális váltó és terepváltó kapcsolódik.
A kategóriájukban a legnagyobb platómérettel, a legkomolyabb terhelhetőséggel és a legtágasabb utastérrel rendelkeznek, míg a terepképességet egyetlen szóval érdemes jellemezni: kimagasló. A felszereltségé része a gyári első és hátsó differenciálzár, a snorkel és a 3,6 tonna teherbírású Denso csörlő. A vontatási kapacitás 3500 kilogramm, az üzemanyagtartálya pedig 130 literes.
A blokkolásgátlóval, oldalsó ütközésvédelemmel, keréknyomás figyelő és menetstabilizáló rendszerrel, fékerőelosztóval és fékrásegítővel, valamint hegymenet indítást segítővel ellátott pickupok ráadásul egyedivé, egyénre szabottá alakíthatóak. Merthogy opcionálisan vásárolható hozzá raktárról a 79-eshez gyártott összes off road kiegészítő, plusz gyári 3,5 tonnás vonóhorog.
A krómcsomagos Land Cruiserek rendelkeznek plató alatti ütközésvédelemmel, sárvédő szélesítéssel, terepen járást maximálisan támogató könnyűfém keréktárcsákkal és 265/70 R16-os gumiabroncsokkal. Kaptak beszállást segítő oldalfellépőt, ködlámpát előre és hátulra, 3,5 tonna teherbírású első vonószemet, valamint hátsó vonófejet.
Mindegyik modell ötszemélyes, az utastér üvegezése UV-szűrős, az ülések kárpitozása a folyamatos igénybevételt is jól bírja. Plusz bőrös a kormány és a váltógomb, hűthető és fűthető a kesztyűtartó, emelt kapacitású a hűtő- és a fűtőrendszer, a légkondicionáló. Az ablakemelés és az oldalsó tükörmozgatás elektromos, van navigáció előkészítés, LCD kijelző, az FM/AM rádió CD-s, MP3, USB, AUX, Android Auto és Apple CarPlay kompatibilis. A központi zár távirányítós, légzsák védi a vezető-, valamint az utasoldalon helyet foglalót.
A három darab, fehér és bézs színű, egyenként 28,49 millió forintba kerülő Toyota Land Cruiser VDJ79 4.5 V8 Diesel a Sandlander fővárosi, budai telephelyén (1112, Vizsla utca 1-3.) megtekinthető, s azonnal, raktárról, várakozási idő nélkül megvehető. Az általános forgalmi adó (áfa) visszaigényelhető az árból, a magyar manufaktúra az ügyintézésben és a legjobb finanszírozási lehetőség kiválasztásában is teljes körű segítséget nyújt.
Amennyiben további információkra lenne szüksége, vagy megvásárolná valamelyik munkagépet, írjon a laszlo.pocsik@sandlander.com e-mailcímre vagy hívja a +36304245703-as telefonszámot.