Megszépül az összkerekes Mini Clubman. Az egykoron kicsi kocsi, amelyből mára családi változat is készül, elöl és hátul visel álcaruhát a tesztek alatt: néhány finomság már kiderült a britek népszerű modelljéről.
Forrás: Paultan
A paultan.com által lekapott vas úgy néz ki, mint egy John Cooper Works Clubman, a legkomolyabb változtatásokat nyilvánvalóan az orr és a farrészen hajtották végre, hiszen azt titkosították. Ami biztos, frissítették a LED-es fényszórókat, a legkorszerűbb LED DRL nappali világítótestekkel látták el a járgányt.
Forrás: Paultan
A belterében jobb minőségűek a műanyagok, s akár a személyre szabott új lökhárítókkal is rendelhetik majd az érdeklődők. Külön felhívnánk a figyelmet a módosított hátsó lámpákra, a LED-es sávokra, amelyek az eddigi kör alakú megoldást váltják. És feltűnő a dupla kipufogóvégződés, valamint a diffúzorszerű kialakítás. Plusz természetesen megkapja az új Mini-logót is.
Forrás: Paultan
A faceliftben minden bizonnyal az eddigi 2 literes, négyhengeres turbómotor dolgozik majd, amelynek a csúcsteljesítménye 231 lóerő, a topnyomatéka pedig 350 Newtonméter.
Forrás: Paultan
Hét- vagy nyolcgangos sebességváltó kerülhet bele, ahogy az All4 összkerékhajtás sem maradhat ki a felszereltségből. A legfontosabb menettulajdonságai közé tartozik a 6,3 másodperces százas sprintidő és a 238 kilométer/órás csúcssebesség.