Legfrissebb hírek ÚJ

Hétüléses Seat SUV jön!

Hétüléses Seat SUV jön!

A spanyol márka a közönséget szavaztatta meg, hogy mi legyen hamarosan leleplezendő családi városi terepjárójának a neve, amelyet Frankfurtban mutatnak be, s lepleznek le.

Hogy egészen pontosak legyünk, egy nép-, illetve névszavazás történt, de ezúttal nem politikai jelleggel. Ugyanis a derék spanyol lakosság voksolhatott 10 130 „pályázó” közül. Tulajdonképpen nagy szentségtörés nem történt, hiszen ahogyan eddig a Seatnál, most is az országhoz köthető földrajzi nevekből választhattak.

A Frankfurti Autószalonon lesz az ünnepélyes bemutató, s annyit már elárult a Volkswagen kötelékébe tartozó cég, hogy négy esélyes maradt: az Albora, az Aranda, az Avila és a Tarraco. Ezek közül valamelyiket viseli majd a vadonatúj családi szabadidő-autó, amely azonban csak 2019-ben lesz piacképes.

Képgaléria megtekintése (2 db kép)

Forrás: Seat

A nagy durranást az jelenti, hogy ezzel a Seat is beszáll a hétüléses SUV-k bulijába, s azt, hogy lehet keresnivalója ezen a piacon, azt fényesen bizonyítja az Ateca sikere, valamint a szintén megvillanó kisebb modell, az Arona megszületése. Valóban komolyan gondolja a brand, hogy jelen legyen ebben a szegmensben, s ez nem is véletlen, hiszen a másik VW-s külföldi márka, a Škoda is ezt teszi.

Persze eszméletlen nagy áttörést nem kell várni a vastól, hiszen érthető módon a Škoda Kodiaqot alakítják át Seattá. A műszaki alapok onnan jönnek, mert ez így költséghatékony egy multinacionális mamutvállalat esetében.

A verda 4,7 méter hosszú lesz, MQB moduláris platformra épül és egyelőre a Volkswagen központi, wolfsburgi gyárában csiszolgatják majd. A dizájn illeszkedik a seatos-terepes vonulathoz, nagy extrára nem kell várni. Markáns szögletes élek, LED-vonalak a lámpákban, akinek bejön a márka, ez is tetszik majd.

Ami a motorkínálatot illeti, benzinesből 1,4-es és 2 literes TSi egység lesz 148 és 178 lóerővel, dízelből pedig 2 lityis TDi szintén 148, illetve 178 tagú ménessel. Az összkerékhajtás természetes, szinte már említésre sem méltó, mint ahogyan várható zöldebb hajtáslánc is. Hamarosan minden kiderül.