Legfrissebb hírek ÚJ

Hoppá! Jöhet az Audi Q9-es óriás

Hoppá! Jöhet az Audi Q9-es óriás

Az ingolstadti cég vezetője elárulta, hogy folyamatosan fejlesztik a városi terepjárócsaládot, s könnyen lehet, hogy hamarosan rápörögnek egy újabb zászlóshajó megalkotására.

Azért is meglepő ez a fordulat, mert ugye nem régiben mutatta be az Audi az eddigi legnagyobb SUV-ját, a Q8-ast. Akkor azt lehetett hinni, ezzel betelt a létszám. A közönség azonban úgy tűnik, hogy szeretne egy igazi zászlóshajót, egy az eddigieknél is gigászibb óriást, egy Q9-est.

Képgaléria megtekintése (4 db kép)

Mondjuk az tény, hogy a négykarikások azért trükköztek egy kicsit, mert a Q8-as nem hatalmas családi vas lett, hanem egy tágas sportos kupé, szóval csak névleg a legnagyobb a kínálatban. Harmadik üléssort például nem is lehet kérni bele, így ez végül is ebből a szempontból egy nesze, semmi, fogd meg jól megoldás.

Képgaléria megtekintése (4 db kép)

A brit Autocar című szakportál szólaltatta meg az Audi dizájn vezérét – a régi nagyfőnök Rupert Stadler időközben a dízelbotrány miatt közben összeütközésbe került a hatóságokkal –, Marc Lichtet, aki azt mondta sejtelmesen, hogy mindig meghallgatják a vásárlók igényeit és nem zárkóznak el semmilyen újítás elől.

Képgaléria megtekintése (4 db kép)

Ezzel persze a „konkrétumok” sora le is zárult, egyelőre tehát annyit lehet tudni, az Audi nem cáfolta, lesz egyszer Q9-es, ám hogy mikor jöhet a konstrukció, azt egyelőre nem lehet tudni. Vélhetően hamarosan újabb információk lesznek ezzel kapcsolatban, mert nem véletlenül jött elő a téma.