Legfrissebb hírek ÚJ

Jön az olcsó és a sportos villanyos Defender

Jön az olcsó és a sportos villanyos Defender

A brit gyártó idén mutatta be nagy visszatérő terepjáró modelljét, amely óriási durranás volt, azonban most kezdődik a különböző változatok megalkotása a közönségnek.

Ugyanis az alapverzió már luxusterméknek számít, hiszen 18 millió forintnak megfelelő összegbe kerül. Márpedig ezt kevesen tudják megfizetni. Éppen ezért a Jaguar Land Rover vezérei úgy döntöttek, hogy lesz egy olcsóbb modell is a kevésbé tehetős rétegeknek.

Képgaléria megtekintése (4 db kép)

Forrás: Autocar

A brit Autocar információi szerint az olcsó Dedender L860-as kódnéven jelenik majd meg, várhatóan 2021-ben. Még csak kisebb sem lesz, hiszen 5 ajtóval kínálják majd, vélhetően a technikán, az elektronikán és a felszereltségen spórolnak majd, hiszen ez a vas „csak” 9,8 millió forinba kerül majd.

Képgaléria megtekintése (4 db kép)

Forrás: Autocar

Bizonyára örülnek ennek azok, akiknek megtetszett az új Land Rover Defender, viszont nem engedhetnék meg maguknak a vasat. Nyilván kompromisszumot kell kötni majd, és nem lesz olyan ütős a gép, mint a duplaáras, de ez majd úgyis kiderül.

Képgaléria megtekintése (4 db kép)

Forrás: Autocar

Ha mindez nem lenne elég, egy sportos verzió is készül a Defenderből, amely ráadásul még zéró emissziós is lesz, hiszen elektromos hajtásláncot kap. Erről bővebb részletet egyelőre nem lehet tudni, pontos megjelenési dátumot egyelőre nem határoztak meg.