Legfrissebb hírek ÚJ

Lézercsapás Kínából

Lézercsapás Kínából

Jó, elismerem, hatásvadász a cím, de ha ránézünk erre a képre akkor nem is annyira túlzó ez az állítás. Ha figyelembe vesszük azt is, hogy az ázsiai óriás eddig milyen vasakat készített, már ki is mosakodtam.

De lássuk csak az rövid intermezzo után miről is van szó! Ez bizony már megint egy új kínai SUV. Valaki számolja még? Én már követni sem tudom, annyi no name városi terepjárót villantottak meg az elmúlt években Európában, a mostani Frankfurti Autószalonra is jutott belőle dögivel.

Ezúttal azonban már az elektromos piacot akarja ostromolni Kína, ugyanis a Future Mobility (FMC) start up bejelentette, hogy Byton néven indított egy autógyártó céget, amely kizárólag környezetbarát vasakat fog készíteni.

Képgaléria megtekintése (2 db kép)

Már ez önmagában lehetne nagy durranás, de ha figyelembe vesszük, hogy egy korábbi BMW-főnök, Carsten Breitfeld állt a projekt élére, akkor azzal is tisztában lehetünk, nem sz.rral gurigáznak az ázsiaiak.

Az első dobás pedig egy zéró emissziós SUV lesz, amely az Audi Q5-ös méretével rendelkezik, a kémek szerint a kabinja pedig leginkább a Mercedes S-osztályára hajaz majd. De, hogy a futurisztikus belső mindenkit leköröz a tuti, mert itt egy gigászi tablet jelenti a műszerfalat, amelyről minden elérhető. Mintha egy sci-fi film digitális effektjét néznénk.

A műszaki alapokról nem sokat lehet egyelőre tudni, de azt már elárulták, hogy 350 kilométer lesz az alapmodell hatótávolsága, bivalyabbé pedig 500 km. A töltést pedig 10 perc alatti 120 kilométeres munícióval jellemzik. Meglátjuk...