Legfrissebb hírek ÚJ

Újabb pickupot épít a Volkswagen

Újabb pickupot épít a Volkswagen

A Volkswagennél komoly lehetőséget látnak a pickup-szegmensben, merthogy a német márka újabb platós bevezetését tervezi, mégpedig már 2020-ban. Igaz, az összkerékhajtással is készülő modellt egyelőre Dél-Amerikában lehetne megvásárolni, de ki tudja, idővel akár Európa felé is veheti az irányt.

Képgaléria megtekintése (7 db kép)
A Golf adja az alapját
Mifelénk kevésbé ismert érdekes pickupot kínál már a Volkswagen, mégpedig a Saveirót

A koncepciót november hatodikán, Brazíliában mutatja be a VW – az MQB platformra épült autó hasonló formavilággal bír, mint a Honda Ridgeline. A sorozatgyártást 2020-tól tervezik, a vállalat pedig megerősítette, hogy az Atlas Tanoak Concept kis tesóját először a brazil piacon vetik be.

Képgaléria megtekintése (7 db kép)
SUV-szerű
Inkább szabadidő-autóra, mintsem kőkemény munkagépre számíthatunk

A Volkswagen szerint, rendkívüli pickup épül, amelynek rakodófelülete változtatható, attól függően, hogy éppen mit kell cipelnie. Hasonló a megoldás, mint amit alkalmaztak a 2001 és 2013 között gyártott Chevrolet Avalanche-nál. A hátsó üléseket össze lehet hajtani, a kabin hátfala eltávolítható, a plató ajtaja lehajtható, így összefüggő, strapabíró, könnyen tisztítható felületet kapunk.

Képgaléria megtekintése (7 db kép)
Hosszabb dolgokat is képes lesz szállítani
Hasonlóan a korábban gyártott Chevrolet Avalanche-hoz, lehajtható lesz a hátsó ülése, a kabin hátfala és a plató ajtaja pedig leszedhető

A Hummer H2 SUT-ra, a GMC Envoy SUV-ra és a Cadillac Escalade EXT-re is hajazó koncepciót az Amarok alá helyezi a Volkswagen, de természetesen 4Motion 4x4-es hajtást is kínál hozzá. Nem kőkemény munkagépről van szó, inkább a szabadidő aktív eltöltésében segít majd a tulajdonosának.

Képgaléria megtekintése (7 db kép)
Nagy testvér
A VW a nagy sikerű Amarok alá pozicionálja az új modellt

A mérete hasonló lesz a Tiguanéhoz, a legvalószínűbb motoropció a négyhengeres dízel és benzines technika lehet. Ahogy fentebb már volt róla szó, az Amarok alá, viszont a Saveiro fölé pozicionálja a VW a modellt, amely vetélytársa lesz a Fiat Torónak és a Renault Duster Oroch-nak.

Képgaléria megtekintése (7 db kép)
Tempósan
Napokon belül bemutatják a koncepciót Brazíliában, 2020-ban pedig indulhat a sorozatgyártás