Legfrissebb hírek ÚJ

Lada Niva, amely a Mercedes G 63 AMG-re akar hasonlítani

Lada Niva, amely a Mercedes G 63 AMG-re akar hasonlítani

A világ egyértelműen retroőrületben él, a Land Rover már bemutatta az új Defendert, itt a Ford Bronco újratöltve, most pedig egy klasszikus épült át. A szovjet/orosz autógyártás ikonja, az összkerekes Lada Niva egy erőteljes stílusváltáson esett át és Mercedes G 63 AMG utánzat lett belőle.

Képgaléria megtekintése (11 db kép)
Biztos utakon
Alaposan leültették a Nivát, már nem terep-, sokkal inkább csak aszfaltjáró

Az 1977 óta gyártott Nivából, majd később 4x4-ből már több mint hárommillió darab talált gazdára, de az biztos, a képeken látható modell az egyik legextrémebb mind közül. Iszonyatos ültetésen esett át az orosz terepgép, olyannyira közel van a földhöz, hogy igazából már el sem lehet vele hagyni az aszfaltutakat.

Képgaléria megtekintése (11 db kép)
Érdekes dizájn
Az eleje olyan, mintha a G Mercedes frontrészét rápróbálták volna

Vadonatúj a lökhárítója, a hűtőrácsa, teljesen egyértelmű, hogy nagyon komoly hasonlóságot mutat a G-osztályéval, sőt olyan, mintha egyenesen egy Mercedesről szerelték volna le. Természetesen LED-es lámpákat kapott a Lada és több aerodinamikai elem is rákerült.

Képgaléria megtekintése (11 db kép)
Nagydarab
A szélesítéssel sem viccelt az alkotó

A Niva szélesítését sem spórolták el, míg a kerekei akkorák, hogy minden bizonnyal egy Forma–1-es autónak is a becsületére válna. Érdekesség ugyanakkor, hogy a motortérben maradt a régi aggregát: az 1,7 literes, benzines egység körülbelül nyolcvan lóerős, bő tizenöt másodperc kell ahhoz, hogy nulláról száz kilométer/órás sebességre.

Képgaléria megtekintése (11 db kép)
A párját ritkítja
Egy biztos, nem sok extrémebb darab készült az összkerekes Lada Nivából