Mit tehetünk akkor, ha szeretnénk kimerészkedni a zöldbe, de túlságosan lusták vagyunk gyalogolni, hegyet mászni, vagy éppen taposni a bringa pedálját? Semmi pánik – ahogy azt Ötvös Csöpi mondta –, van megoldás, méghozzá hasonlóan környezetbarát. Ugyanis számtalan kényelmes, sportos, vagy éppen mókás elektromos járgány létezik már, amellyel károsanyag-kibocsátás nélkül kirándulhatunk off road körülmények között.
Forrás: KTM/Shredder/Segway/Polaris
Villanyos enduro
Kezdjük a legütősebb lehetőséggel, hiszen már külön szakága van a zéró emissziós terepmotorok gyártásának. Ebben a legjobbnak a KTM számít. Az osztrák márka ugyanis évek óta sikerrel forgalmazza és fejleszti Freeride E családját. Habitusunknak és célunknak megfelelően három típust is választhatunk: az E-SX, valamint az E-XC inkább extrém terepre való, az E-SM pedig vegyes használatra. Az előbbi kettő való nekünk, az akksijuk 80 percet bír nagyjából, 22 lóerős a teljesítménye és 44 newtonméteres nyomatékkal párosul.
Forrás: KTM/Shredder/Segway/Polaris
E-bringa
Ha nem fűlik a fogunk a motorozáshoz, viszont bringázni szeretünk, csak az emelkedőkre nincsen kondink, akkor kevésbé „meredek” megoldást is tudunk kínálni. Ugyanis az elektromos hajtású kerékpárhoz még jogsi sem kell. Hiszen ugyanúgy működik, mint a hagyományos, ha akarjuk, tekerni is lehet, addig is töltjük az akkumulátort, de emelkedőnél a motorra hagyatkozunk és megspóroljuk a kifáradást, az izzadást. Ebben is a KTM a favorit, mert nagyon komoly tapasztalatokkal rendelkezik. A Macina divízió Kapoho, Lycan és Fogo típusai egyaránt jó választásnak bizonyulnak.
Forrás: KTM/Shredder/Segway/Polaris
Terepsegway
Ez a modern találmány korunk egyik legnépszerűbb járgánya, amely a szabadtéri társas mozgalmas programok egyik kellékévé vált. Ez az önegyensúlyozó, az ember mozgását követő járgány, amelyet a „testbeszédünk” irányít, ha előredőlünk, előre megy, ha hátra, akkor hátra, s így tovább, minden irányban. Kezdetben városi közlekedésre tervezték, de ott nem igazán praktikus. Ezért mostanra terepesítették, így már nem csak aszfalton lehet használni. A Terepsegway sokak szerint a jövő, vagy talán már a jelen motorkerékpárja. Bár ezt már kezdi felváltani a kormány nélküli Hoverboard.
Forrás: KTM/Shredder/Segway/Polaris
Monster roller
Ez a kétkerekű eléggé faramuci megoldás, de tulajdonképpen, ha a motoros hajtású bringákkal megbarátkoztunk, akkor végül is ennek is van létjogosultsága. Azért elég furcsa, hogy gyerekkorunkban megszoktuk, lábbal kell hajtani a rollert, ezt pedig egyáltalán nem muszáj, hiszen egy villanyos egység helyettünk dolgozik, méghozzá elég jó tempóra képes. Ez a spéci hegyi típus abban különbözik a manapság divatosaktól, hogy sokkal nagyobb ballonos gumiabroncsok vannak rajta, így az aszfaltról letérve is élvezetesen lehet csapatni vele.
Forrás: KTM/Shredder/Segway/Polaris
Shredder
Ez a masina olyan, mintha egy tank és egy roller szerelemgyereke lenne. Egészen extrém módon néz ki, és egészen különleges élményt nyújt, ha felkapaszkodva rá, hasítunk a hegyoldalban. A kanadai BPG Werks hernyótalpas járgánya gyakorlatilag bármilyen útfelületen képes haladni, legyen szó, homokos, murvás, kavicsos, saras, vagy éppen havas terep. Ennek a zúzónak teljesen mindegy, csak a gázt, pontosabban esetünkben a villanybovdent kell húzni. Egyszerűen nem lehet megállítani, még a patakon is át lehet gázolni vele.
Forrás: KTM/Shredder/Segway/Polaris
E-Ranger
Ha csapatosan akarunk menni egy zöld kirándulásra, akkor bizony az UTV a legjobb megoldás, hiszen így akár négyen is bandázhatunk az erdőben. A Polaris a népszerű Rangerből már készít elektromos verziót is, így nem kell attól tartanunk, hogy az illatos fenyveseket, bükkösöket, tölgyeseket telepumpáljuk ólommal, mint ellenségei a Terminátor bőrdzsekijét. A Ranger EV nem olcsó megoldás, de nem is muszáj megvennünk, hiszen a Mátrában például már bérbe is lehet venni egy tartalmas kirándulás erejéig. Azt lehet állítani, hogy a felsoroltak közül ez az egyik legoffroadosabb.