A Nissannál nincs határa a brutalitásnak! A márka aszfaltszaggató sportverdája, az összkerekes GT-R már számtalan formában felhívta magára a figyelmet. Egészen elképesztő erődemonstrációra képes az autó, de a 3000 lóerős ETS már világrekordot is döntött. Mégpedig a negyedmérföldes, azaz 402 méteres távon.
A japán márka még 2007-ben mutatta be a GT-R-t. A 2011 óta 4,671 méteres hosszal, 1,902 m-es szélességgel, 1,372 m-es magassággal és 2,78 m-es tengelytávval gyártott kocsi súlya 1740 kilogramm. Ezek még nem is annyira érdekes adatok, de a motortérben már bizony valódi finomság van.
A 3,8 literes, V6-os twinturbós aggregátja a kezdetekkor 480 lóerős volt, ám az idő előrehaladtával alaposan megizmosodott a technika: előbb 530-500 pacira nemesedett, az idei kiadásban viszont már 570 ló tombol benne. Sőt, a Nismo-verzió 600 LE-s – utóbbiért akár 150 ezer dollárt, tehát körülbelül 45,7 millió forintot is elkérnek az Egyesült Államokban. Mindegyik esetben a csúcsnyomaték 600 newtonméter fölé nő.
Számtalan speciális változat készült már belőle, a mostani, az Extreme Turbo Systems által alkotott viszont kiemelkedik közülük. A Godzillának is becézett GT-R-mutáns ugyanis kiérdemelte az utcán is használható, legjobban gyorsuló kupé kitüntető címet.
Mindössze 6,88 másodperc kellett neki ahhoz, hogy megtegye a negyedmérföldes távot – nem mellékesen, első próbálkozásra is csúcsot döntött a 6,91 szekundumos teljesítményével. Egészen elképesztő, de a bivaly Nissan elérte a 358 kilométer/órás sebességet.
Csak összehasonlításul: a gyári adatok szerint a világ legfürgébb utcai autójának tartott, 1500 lóerős Bugatti Chiron a 300 km/ó-s tempót 13,6 mp alatt abszolválja...
Az igazsághoz hozzátartozik, az ETS-ben 4 literes, V8-s, ikerturbós, alaposan megmachinált motor garázdálkodott – ennek ellenére, szájtátva és hüledezve nézte mindenki a produkcióját.
Forrás: youtube