Legfrissebb hírek ÚJ

A Marson tesztelte a BMW az új X3-ast

A Marson tesztelte a BMW az új X3-ast

Beindult a BMW marketingosztálya. Az X3-as szabadidő-autó novemberben megjelenő új szériáját a Marsra repítették a bajorok. A terepezésen kívül aszfaltos tesztet is lenyomott az összkerékhajtással is majd kapható modell, így már minden adva van ahhoz, hogy a Földön is kipróbálják.

Képgaléria megtekintése (5 db kép)
A Vörös bolygó
Az emberiség arról álmodik, hogy meghódítja a Marsot – a BMW-nek már sikerült
Forrás: BMW

A BMW még 2003-ban dobta piacra az X3-as modelljét, azóta már két generációt elkoptatott és hamarosan jön a harmadik debütálása. Az új jövevényről már kiderült, hogy 4,708 méter hosszú, 1,891 m széles és 1,676 m magas lesz, a tengelytávja pedig 2,864 m.

„A virtuális valóságon keresztül mutatjuk meg, hogy milyen nagyszerű modellt építettünk. A BMW X3 első tesztvezetése a Vörös bolygón – valljuk be, ez nem hangzik rosszul. A Mars lélegzetelállító látványa mellett mindenki megtapasztalhatja, az autó képes a határainak a feszegetésére. A hollywoodi filmre emlékeztető produkció rámutat, miért érdemes a mi modellünket választani” – szól a bajorok kedvcsinálója.

Képgaléria megtekintése (5 db kép)
Az új generáció
Formás lett az új X3, az egyszer biztos
Forrás: BMW

Mit is mondhatnánk erre? Nincs más hátra, dőljünk hátra a székünkben és menjünk a Marsra.

Képgaléria megtekintése (5 db kép)
Tesztvezetés
A Marson terepezésre is van lehetőség
Forrás: BMW

 

Forrás: BMW