Az XSE kiadás különleges dizájnelemeket kapott, hogy még dögösebb legyen, illetve a futóművében is kicserélték a felfüggesztést egy még profibb cuccra.
Forrás: Toyota
Ugyan csak tavaly mutatták be a vadonatúj Toyotoa Highlander, ám a japán gyártó nem várt sokat azzal, hogy egy sportosabb szériát is összehozzon belőle, mert erre mindig szokott igény lenni a piacon. Az autoblog.com szerint a forgalmazás 2021-ben kezdődik.
Forrás: Toyota
Hogy ebben a vasban szebb az élet, rögtön mutatja, hogy ennek mosolygós a hűtőmaszkja, ugyanis megfordították az alapmodellben létható lefelé táguló hatszöget – így ez nem szomorkodik. Emellett lökhárító sincsen tulajdonképpen, hanem az is egy hatalmas plusz hűtőmaszk. Hátul krómcsíkot és dupla kipufogót kapott a Highlander XSE.
Forrás: Toyota
Már a kasztni ülésén látszik, hogy ez egy sportosabb modell. Erről pedig természetesen a futómű is gondoskodik. Keményebb rugók kerültek a csomagba, valamint a felfüggesztéseket, különösen a lengéscsillapítókat, s leginkább a hátsónak a rudazatát cserélték merevebbre, a jobb úttartás érdekében.
Forrás: Toyota
A motorházban egy V6-os 3,5 literes benzines egység dolgozik, amely 295 lóerős csúcsteljesítmény leadására képes. Rendelhető majd első, illetve nyomatékvektor szabályozott összkerék hajtással is és nyolcsebességes automata váltó jár hozzá, de kézit is lehet kérni. Az ára 10,7-12,2 millió forintnak megfelelő összeg lesz.