Legfrissebb hírek ÚJ

Ütős lett a Ford Explorer sportos változata

Ütős lett a Ford Explorer sportos változata

Amerikában nagyon várták már ezt a városi terepjárót, amelyet mindig úgy fejlesztenek, hogy az aktuális rendőrségi üldözőgép az alapja, így aztán hardcore SUV-nak számít.

Képgaléria megtekintése (5 db kép)

Forrás: Ford

Nem véletlen tehát, hogy a Fordnak a tengerentúlon igencsak kedvelt városi terepjárója az Explorer, amely még terepképességekkel is rendelkezik. Ugyanis idén is bemutatták már belőle a Police Intereceptor Utilityt, amelyet kissé szelídített formában kap meg a nagy közönség az ST logóval ellátva.

Képgaléria megtekintése (5 db kép)

Forrás: Ford

Meg kell hagyni, elég masszív az alapja a verdának. A 2020-ban piacra szánt Ford Explorer ST nagyon komoly teljesítményre képes, hiszen egy igazán bivaly motort kapott. Ebbe a vasba ugyanis egy háromliteres ikerturbós V6-os benzinmotort szereltek be előre. Ez az egység pedig 400 lóerős csúcsteljesítményt tud leadni.

Képgaléria megtekintése (5 db kép)

Forrás: Ford

Emellett sportos produkcióra képes fékrendszerrel van felszerelve, hiszen meg is kell állni, ami nem kis feladat, tekintve, hogy akár 230 kilométer/órás tempót is el lehet érni a vassal. Eléggé fürge is a relatíva nagy kasztni ellenére, hiszen mindössze 5,5 másodperc elég neki, hogy 0-ról 100 km/ó-s sebességre felpörögjön.

Képgaléria megtekintése (5 db kép)

Forrás: Ford

A hajtáslánc természetesen összkerekes, és egy tízsebességes automata váltó osztja a nyomatékot. Az utastérben akár hatan is elférnek 2+2+2 leosztásban, így egyértelműen családi gépként is lehet használni a sportos Ford Explorer ST-t.