A japán gyártónak hetven esztendő kellett ahhoz, hogy elérje ezt az álomhatárt. Nem vitás, hogy egy legendás cégről van szó, amely meghatározta a világ alakulását ezen a téren.
Forrás: Honda
Elég csak megemlíteni a Honda Super Cubot, a CT125-öst, a Metropolitant, a Monkeyt vagy a terepes szakosztályból a CRF-palettát vagy a legendás Africa Twint, amely ugye a világ legnagyobb és legkeményebb sivatagi tereprali viadalán, a Dakaron is uralkodott.
Forrás: Honda
A mérföldkőre emlékezve, természetesen meglovagolva a retróhullámot, a Honda újra kiadja első motorkerékpárját, a Dream D-Type-ot, amelyet 1949-ben mutatott be a japán vállalat. Nem túlzás tehát állítani, hogy ezzel kezdődött minden, többek között a világhódítás is.
Forrás: Honda
Érdekes megfigyelni a statisztikát a Honda terjeszkedésének felgyorsulásáról, hiszen a tízmilliós mérföldkő eléréséhez 1968-ig kellett várni, az 50 millió 1984-re jött össze. A 100 milliót 1984-re, a 200 milliót 2008-ra, a 300 milliót pedig 2014-re abszolválta, idén pedig összejött a 400 millió.
Forrás: Honda
Idén egyébként 20,82 millió Honda motorkerékpár épült. Elsősorban az ázsiai piacon pörög a biznisz a 28,2 százalék ott kel el, de Dél-Amerikában, Ausztráliában, az Egyesült Államokban és az Európai Unió 28 országában is jelen van a Honda.


