Legfrissebb hírek ÚJ

Lencsevégre kapták a Tigrist

Lencsevégre kapták a Tigrist

A közönség már nagyon várja a Triumph újdonságát, s végre van némi friss és fontos információ számukra: Spanyolországban gőzerővel tesztelik a Tiger 1200-ast.

Ahogyan a kisebbik Tigris, a 800-as, a nagyobb testvér, az 1200-as frissített változata is 2018-ban kerül a piacra, így érthető, hogy már az utolsó stádiumában van a projekt. A tesztelést spanyolföldön ejtették meg, s az XC-s túraenduro verzióval döngetnek a szakemberek.

A Motorcylcle News kollégája megörökítette a kirándulást, így már friss fotó is van a vasról. Erről pedig egyértelműen kiderül, hogy a kétkerekű már csaknem tökéletesen harcra kész állapotban van, így a novemberi Milánói Motordhow-n szinte biztosan bemutatják.

Képgaléria megtekintése (2 db kép)
Ilyen volt a régi modell

Forrás: Motorcycle News

Az nyilvánvaló, hogy a Tiger 1200-as frontrésze alaposan megváltozott, keskenyebb és áramvonalasabb lett. A fényszóró is megújult. LED-es technológiára váltottak, még a nagy fényszóró alatt is van belőle egy csík, amelyből a test sarkába is jutott, ez vélhetően a kanyarvilágítás lesz. Még ködlámpa is van rajta, ebből vélhető, hogy az off roados XC-verzióról van szó.

A TFT-műszerfalra is fel lehet számítani, amelyet a Street Tripple 5 colos képernyője ural. Ennek sok funkciója van még a nappali esti kontrasztot is be lehet állítani rajta, hogy jól látható legyen bármilyen fényviszonyok között.

A kipufogóról is jelentek már meg információk állítólag szénszálas zárósapkák lesznek rajta. Sokkal kisebb és keskenyebb is lesz a dob, ez már az Euro4-es előírásoknak megfelelő erőforráshoz lett alakítva.