Legfrissebb hírek ÚJ

Ő az igazi bajnok: mozgássérülten is motorozik

Ő az igazi bajnok: mozgássérülten is motorozik

Andy Hensel bebizonyította, hogy akaraterővel mindent el lehet érni, nem létezik lehetetlen. A lábait nem tudja mozgatni, de ez sem tántorította el, néhány évvel súlyos balesete után újra extrém bemutatót tart.

Egy versenyző számára nem is lehet rosszabb hír annál, amikor horrorsérülése után közli vele az orvos: nem állhat lábra és nem is motorozhat többé. Ez történt 2012-ben Hensellel is, aki egy hátra szaltót akart bemutatni járgányával, de nem sikerült neki és ez a pillanat örökre megváltoztatta az életét.

Képgaléria megtekintése (3 db kép)

Amikor földet értem arra eszméltem, hogy a lábaim egészen elképesztő szögben állnak. Mondtam a srácoknak, nagy a gáz! Nem érzem, a lábaimat a gyomromat és a farkamat sem – emlékezett vissza Andy. – Aztán kórházba kerültem és a műtétek után elmondta az orvos, nagyon kicsi az esély arra, hogy valaha járni fogok, nemhogy motorozni.”

Kiderült, hogy az ötös és a hatos csigolyája eltört és a gerincvelője is sérült, így deréktól lefelé lebénult. Tolószékbe kényszerült, s nem volt sansz arra, hogy valaha hódolhasson még szeretett sportágának, az extrém motokrosszozásnak. Ő azonban másképpen gondolkodott és nem adta fel.

Képgaléria megtekintése (3 db kép)

Feküdtem az ágyon és olyan érzésem volt, mintha csak fél testem lenne. Nagyon letörtem, de később átlendültem a holtponton. Végigcsináltam a rehabilitációt, mert az volt a célom, hogy újra motorozhassak – tette hozzá Hensel. – Aztán szépen lassan haladtam előre és láttam a fényt az alagút végén.”
Hihetetlen lelki erejét bizonyítva visszatért és először az ugrató mögé szivacságyat helyezve gyakorolta a szaltókat! Igen nem kamu, még videó is készült róla. Ő volt az első, aki mozgássérültként végrehajtotta motorral a hátra szaltót. Az álom valóra vált!

Forrás: motoxupdates.com