Sokan lepadlóztak, amikor tavaly szeptemberben meglátták ezt a fura szerzetet, kétkerekű járgány szellemlovasként, azaz pilóta nélkül? Miért ne, a bajorok az idei CES-en bemutatták a továbbfejlesztett, menetkész modellt.
Forrás: BMW Motorrad
Mivel manapság már egyre komolyabb szerepe van az elektronikának a és a menetvezérlésnek a kétkerekű járgányok esetében is, nem véletlen, hogy ilyen elképesztő fejlesztésbe kezdett a szakág egyik éllovasa. Kezdetben arról volt szó, hogy csupán egy prototípus lesz, amelyet biztonságtechnikai adatok gyűjtésre alkottak meg. Ma már ennél sokkal többről van szó.
Forrás: BMW Motorrad
A BMW önvezető rendszerét azért hozták létre, hogy egy ütközés elkerülő technológiát dolgozzanak ki az általa elért eredményekkel. Bármily furcsán hangzik, van benne logika, hiszen egy gép sokkal kiszámíthatóbb mint egy ember, így azt is jobban lehet modellezni, mit kell tenni egy-egy váratlan szituációban.
Forrás: BMW Motorrad
A tesztelés már jó néhány hónapja zajlik és a német cég munkacsoportja nagyon elégedett az eddig tapasztaltakkal, hiszen remekül vizsgázik a szoftver az önvezető R 1200 GS-ben, amely GPS-szel és radarral is össze van hangolva. A túradobozban van a technika, amelynek egy szoftver az agya, s azon keresztül képes irányítani magát a vas.
Forrás: BMW Motorrad
Michael Peyton már többet lát ebben a cuccban, mint egy prototípus, amely sosem kerül az utcai forgalomba. Az vezér simán el tudja képzelni, hogy ezek az önvezető motorok lesznek a jövő pizzafutárjai.