Egy portugál műhely alakította át a tipikus utcai vasat off roadossá, és meglehetősen menő lett a végeredmény. Olyan, mint egy igazi terepvas.
Forrás: Wingmoto
A Wingmoto szakemberei gondolták ki, hogy a Honda CB650R-t átalakítják, bizonyítandó, számukra nincs lehetetlen. Ugyanis más értelme nem is lenne ennek a gépnek, hiszen gyaníthatóan továbbra is a városi vagánykodás marad a szerepe, még ha terepen is helytállhatna.
Forrás: Wingmoto
Tulajdonképpen egy emlékmotorról van szó, hiszen az idei Dakar-ralin elhunyt portugál motoros, Paulo Goncalves előtt akarnak tisztelegni vele, valamint a Honda győzelmét is ünnepelnék a különleges kétkerekűvel. Stílusosra sikeredett, azt meg kell hagyni.
Forrás: Wingmoto
A négyhengeres 650 köbcentis blokk maradt, ahhoz nem nyúltak, de körülötte alaposan átrendeződött a cucc. Kicserélték az ülést, a faridomot, a kormányt, sőt a villára is felkerült egy védőelem. A kerekekre TKC80-as terepgumi került fel, tehát mégis inkább terepen kellene használni.
Forrás: Wingmoto
Elöl teljesen profi versenycucc van, navigációval és itiner olvasóval, természetesen a protektorok sem maradtak le. A szélvédő is pajzsszerű, szóval mindet összegezve tényleg dögös lett a Wingmoto Honda CB650R Rallyja.