A Sinnis az alsóbb kategóriákban, belépő szinten gyárt elsősorban motorokat, mert abban bízik, hogy ebben a szegmensben van esélye a nagy márkák ellen. Íme, az SM-XE crossover.
Forrás: Sinnis
A 124 köbcentis egyhengeres blokk egészen tűrhető a teljesítményét nézve, hiszen 15 lóerő a maximális produkciója. A csúcsnyomaték pedig 11,5 newtonméter. A technikát egy hatsebességes váltóval kötötték össze, egy duális motorhoz tulajdonképpen ez is megfelelő.
Forrás: Sinnis
Egészen könnyű a paripa, hiszen mindössze 141 kiló a súlya. Ezzel könnyen vezethető és még fürge is. A benzintanak 6,5 literes és a gyártó szerint akár 220 kilométert is meg lehet tenni vele. Az első villa 54-es, szóval nem is kell kímélni a gépet csapatás közben.
Forrás: Sinnis
Az talán hátrány a városban, hogy az elektronika nem valami ütős, hiszen nincs benne ABS, de végül is ki lehet bírni enélkül is. A kezdő motorosoknak szánt Sinnis SM-XE ára nagyjából 1,6 millió forint, Nagy-Britanniában már lehet is kapni.