Legfrissebb hírek ÚJ

Africa Race 2020: Vargáék kiestek

Africa Race 2020: Vargáék kiestek

A BMW meghibásodása miatt nem tudja folytatni az idei Africa Race-t a Varga Imre, Toma József páros, a magyar autós páros kénytelen volt feladni a küzdelmet. Gondjai voltak a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László kamionos egységnek is, de a scaniás trió így is egy hellyel feljebb lépett, míg a Fazekas Károly, Horn Albert, Csákány Péter scaniás trojka kifejezetten remekelt a hatodik szakaszon.

Képgaléria megtekintése (7 db kép)
Nehéz menet
Gyors, de fárasztó volt az első mauritániai szakasz a 2020-as Africa Eco Race-en

Vargáék a dakhlai pihenőnapon igyekeztek menetkész állapotba hozni az X6-os BMW-t, s roppant elszántan várták a folytatást.

Ám ember tervez, technika végez. A korábban már az egyik szelektívet félbehagyó, egyet pedig kihagyó duó autóját a tavalyi versennyel ellentétben, ezúttal nem engedte át a Szahara.
Számunkra véget ért az Africa Eco Race versenye. A pihenőnap után, úton Mauritániába, csapágyas lett az autó motorja, így sajnos kénytelenek voltunk feladni a futamot. Köszönjük mindenkinek a szurkolást, de sajnos a viadal második felét már csak turistaként tudjuk folytatni” – olvasható a csapat hivatalos Facebook-oldalán.

Képgaléria megtekintése (7 db kép)
Technikai probléma
Csapágyas lett a BMW, így a Varga, Toma páros kénytelen volt bejelenteni, hogy számára véget ért a küzdelem

Míg a régi időkben felért egy tortúrával átjutni Marokkóból Mauritániába a különféle tereprali-futamokon, addig az Africa Eco Race szervezői néhány évvel ezelőtt gördülékennyé tették a folyamatot. Mint kés a vajon, úgy kelt át a mezőny a határon: az útleveleket már rég nem a határállomáson, hanem a nap végén, a táborban kezelik a helyi határőrség munkatársai, így a versenyzők azonnal roboghatnak teljesíteni a pihenőnapot követő első szelektív szakaszt.

Képgaléria megtekintése (7 db kép)
Verseny!
A kisebb homokvihar ellenére elrajtolhatott a mezőny

Noha ezen a napon kisebb homokvihar tombolt a térségben, a helikopterek fel tudtak szállni, így a napi penzum teljesítése nem forgott veszélyben. Azt már előre megígérték a szervezők, hogy a pálya olyan lesz, mint a legutóbbi menet Nyugat-Szaharában: pörgős, tempós, hiszen lesz még éppen elég alkalom homokozni, dűnézni a hátralevő napok során. Ilyenkor roppant fontos a motorerő, amivel a Kovács Miklósék baja meggyűlt.
„A fene tudja, talán egy kisegér elrágott valami kábelt az előző éjszaka Dakhlában, mert a szakasz nagy részében csak öt henger működött a hatból. Csak a bukkanók után mentünk egy darabig teljes erővel, ebből arra gyanakszunk, hogy elektronikai jellegű a probléma. Sajnos a jelenség miatt a végsebességünk messze nem olyan volt, mint lehetett volna… A csapat átvizsgálja a kamiont, biztosak vagyunk benne, hogy megtaláljuk a gondok forrását” – értékelt a 177 kilométer hosszú hatodik szelektív után Kovács, aki még így is a nap 3. legjobb eredményét érte el az autós-kamionos összevont értékelésben, a kamionok között pedig a 2. legjobb lett.

Képgaléria megtekintése (7 db kép)
Lelassulva
A Kovács, Czeglédi, Ács kamionos egység sárga színű Scaniája kicsit „dadogott” Mauritániában, a hat hengerből csak öt működött

Az 1 óra 40 perces időt repesztő Qualisport-triót egy autós egység, a francia apa-fia páros, Patrick és Lucas Martin, valamint a magyarok legnagyobb kamionos riválisa, az Igor Bouwens vezette belga Iveco-trió előzte csak meg, ám a napi eredménnyel javított egy pozíciót az autós-kamionos összetett értékelésben: hat versenynap után a 3. helyen jegyzik az éllovas Bouwensék és a Martin-család mögött. Előbbiektől 16, utóbbiaktól 10 perccel van elmaradva.

Képgaléria megtekintése (7 db kép)
Feljebb léptek
Kovácsék a nehézségek ellenére javítottak a pozíciójukon

A sivatagi megmérettetésen szereplő Fazekas, Csákány, Horn trió a Scaniával a nap 4. legjobb eredményét produkálta, csupán 22 másodperccel maradt le Kovácstól, így az összevont értékelésben jelenleg az 5., a kamionok között pedig a 4. helyet foglalja el.

Képgaléria megtekintése (7 db kép)
Jól bírta a kamion
A Fazekas, Horn, Csákány scaniás egység a nap negyedik idejét produkálta

A legnépesebb kategóriában, a motorosok között a KTM-es ausztrál Matt Sutherland nyerte a szakaszt, míg az összesítésben a tavalyi győztes olasz, a Yamahával versenyző Alessandro Botturi áll az élen. A 2020-as Africa Eco Race 7. versenynapján Chami és Aidzidine között száguld majd a mezőny: a szelektív szakasz hossza 478 kilométer lesz, az előrejelzések szerint komoly navigációs kihívásokban, dűnékben és tevefűben biztosan nem lesz hiánya senkinek.