Legfrissebb hírek ÚJ

Dakar 2020: ellopták a bajnok versenyautóját – Videó!

Dakar 2020: ellopták a bajnok versenyautóját – Videó!

Egy kis Dakar-móka! Betekintést nyerhetünk a világ leghíresebb és legnehezebb terepversenyét 2009-ben autóval megnyerő Giniel de Villiers felkészülésébe. Megtudhatjuk, hogy a dél-afrikai Toyota-pilóta miképpen hangolódott rá a szaúdi viadal (január 5-17.) pokoli forróságára, de az is kiderül, hogy elkötötték a győzelemre is esélyes Hiluxát.

Képgaléria megtekintése (2 db kép)
Favorit
A dél-afrikai Giniel de Villiers 2009-ben megnyerte a Dakart, többször volt már második és harmadik, idén is esélyesnek számít

Giniel de Villiers rutinos dakaros, a mostani lesz a tizenhetedik rajthoz állása, vagyis bőven kiérdemelte a „Legend” besorolást. Még 2009-ben Volkswagennel diadalmaskodott, 2006-ban és 2011-ben szintén VW-vel, míg 2013-ban és 2015-ben Toyotával lett második, 2012-ben, 2016-ban és 2018-ban a Hiluxszal a harmadik helyen végzett. Jól tudja, miképpen kell ráhangolódni az adott viadalra, például felkészülni a kegyetlen sivatagi hőségre.

A homokban elásáson kívül van egy valamivel emberibb módszer is, hogy az ember jól bírja az akár 40 Celsius-fok feletti hőmérsékletet. Pontosabban, a rövid videót megnézve, a fene sem tudja, hogy mennyire humánus ez az eljárás...

Viszont abban egyetérthetünk, nincs annál bosszantóbb, hogy mint egy gép, csak végzed és végzed az előírt feladatokat, majd az egyik reggel azzal szembesülsz, hogy lopják a versenyautódat.

 

 

Forrás: youtube