Legfrissebb hírek ÚJ

Dakar 2023: a hollandok és a csehek a Kamaz trónjára vágynak

Dakar 2023: a hollandok és a csehek a Kamaz trónjára vágynak

A Kamaz – Oroszország ukrajnai háborúja miatt – nem indulhat a 2023-as, december 31-én kezdődő Dakar-ralin, így a 19-szeres bajnok távollétében többesélyessé válik a kamionos küzdelem. Minden bizonnyal Hollandia–Csehország derbi lesz a monstrumok között a győztesnek járó trófeáért.

Képgaléria megtekintése (4 db kép)
500-as rajtszám
A holland Kees Koolen tereprali-világbajnokként állhat rajthoz

A Kamaz 2016 óta zsinórban nyert, az idei Dakaron is az első négy helyet kibérelte. A vetélytársaknak szinte esélyük sem volt az oroszok ellen, amióta elhagyta a mezőny Afrikát, vagyis a 2009-es megméretéstől számolva csak kétszer fordult elő, hogy nem valamelyik kék-fehér színű monstrum volt a leggyorsabb a kamionosok között: 2012-ben és 2016-ban a holland Gerard de Rooy nyert Ivecóval.

Az 56 fős mezőny tagjai viszont most nem várt sanszot kaptak. A holland Janus van Kasteren 2022-ben közvetlenül az oroszok mögött végzett és ötödik lett, míg honfitársa, Martin van den Brinket hatodikként jegyezték. Utóbbi fia, Mitchel tizedikként ért célba, míg Kees Koolen tereprali-világbajnokként állhat starthoz december 31-én, nemhiába kapta meg a legelőkelőbb, az 500-as rajtszámot. Ugyancsak a holland kontingens reménységei közé sorolják az idei Dakaron kilencedik Richard de Grootot.

Képgaléria megtekintése (4 db kép)
Már bizonyított
A holland Janus van Kasteren 2022-ben közvetlenül az oroszok mögött végzett és ötödik lett

Az 501-es számú kamionnal veszi fel a küzdelmet a cseh Martin Macik, aki a szaúdi viadalokon remekelt, hiszen 2020-ban ötödik, 2021-ben negyedik, 2022-ben hetedik lett. Most egy vadonatúj Ivecóval igyekszik előrébb lépni.

Képgaléria megtekintése (4 db kép)
Esélyes
A cseh Martin Macik a szaúdi Dakarokon eddig jól szerepelt, most egyértelműen a dobogót veszi célba

A 2021-ben tizedik Martin Soltys és a 2016-ban nyolcadik Jaroslav Valtr is harcban lehet majd a dobogóért, de az egyik legnagyobb név Ales Loprais a mezőnyben. A 2007-ben harmadik pilóta immáron a tizenhetedik Dakarjára készül.

„Kegyetlennek ígérkezik a 2023-as verseny – nyilatkozta egy Praga volánja mögött ülő Loprais. – Visszatérünk a dicső múltba, ismét maratoni szakaszokra, hosszú távokra kell felkészülni. Embernek és gépnek egyaránt rendkívül megerőltető két hét lesz.

 

Forrás: youtube