Legfrissebb hírek ÚJ

Dakar 2023: Loeb a csúcs, 12 mp a különbség a motorosoknál az első és a második között az utolsó szakasz előtt

Dakar 2023: Loeb a csúcs, 12 mp a különbség a motorosoknál az első és a második között az utolsó szakasz előtt

Loeb 34 esztendős rekordot döntött meg a 2023-as Dakar-rali 13. szelektívjén, ugyanis zsinórban hatodik szakaszgyőzelmét aratta az autósok között és erre eddig senki nem volt képes. A motorosoknál a zárónap előtt 12 másodperc (!) a különbség az éllovas Price és a második Benavides között, míg az autósoknál, a kamionosoknál és a quadosoknál szinte biztos, hogy eldőlt a küzdelem.

Képgaléria megtekintése (18 db kép)
Legenda Peugeot-ban
A finn Ari Vatanen az 1989-es Dakaron nyert zsinórban öt szakaszt, egészen mostanáig az volt a csúcs
Forrás: Dakar Rally Facebook, Teams Facebook

A 13-as szám szerencsét hoz Sébastien Loebnek (Prodrive). Péntek 13-án beállította a négyszeres Dakar-bajnok finn Ari Vatanen csúcsát, hiszen sorozatban öt speciálison bizonyult a leggyorsabbnak, szombaton, a 13. szakaszon aratott sikerével pedig egyedüli rekorder lett. A Sajbah és al-Hofuf közötti 154 kilométeres mért részen a kilencszeres ralivilágbajnok megerősítette összetettbeli második pozícióját.

Képgaléria megtekintése (18 db kép)
Remekel
A francia Sébastien Loeb a 4., a 8., a 9., a 10., a 11., a 12. és a 13. szakaszon is a leggyorsabb volt
Forrás: Dakar Rally Facebook, Teams Facebook

Nagyszerű eredmény, bár nem feltétlenül a rekord volt a célom. Főleg a második helyemet szerettem volna bebetonozni. Kicsi volt a különbség az elején, igyekeztem annyi kockázatot vállalni, amennyi feltétlenül szükséges. Jól érzem magam a homokban, komoly, agresszív tempóban tudok menni és magabiztos is vagyok a dűnék között, egyre nagyobb a tapasztalatom” – nyilatkozta Loeb, aki még a második szelektíven szenvedett három defektet és gondjai is akadtak, akkor „gyűjtötte össze” a körülbelül másfél órás hátrányát a katari Nasszer al-Attijah (Toyota) mögött.

Képgaléria megtekintése (18 db kép)
Büszke
A kilencszeres ralivilágbajnok immáron egyedüli rekorder
Forrás: Dakar Rally Facebook, Teams Facebook

Merthogy egy 136 kilométeres mért résszel a 2023-as Dakar vége előtt a címvédő 1:21:42 órával előzi meg a franciát.
„Túljutottunk a tizenharmadik szakaszon, ami egyébként nagyon érdekes volt, sok dűnével. Jó pozícióban végeztünk, másodikok lettünk, és örülök, hogy megőriztük az első helyet. Fontos, hogy minél több világbajnoki pontot szerezzünk, de a fő cél a Dakar megnyerése. Most már teljesen mindegy, hogyan, de meg kell kaparintanunk a trófeát” – magyarázta Nasszer al-Attijah.

Képgaléria megtekintése (18 db kép)
Fölény
A katari Nasszer al-Attijah eőnye normál körülmények között ledolgozhatatlan
Forrás: Dakar Rally Facebook, Teams Facebook

T3-ban (Lightweight Prototype) is úgy tűnik, eldőlt a küzdelem. A amerikai Mitchell Guthrie (T3M) volt a leggyorsabb, honfitársa, Austin Jones (Can-Am) pedig 54:30 perces előnnyel várja a záró felvonást.

Képgaléria megtekintése (18 db kép)
T3
Az amerikai Austin Jones több mint 54 perccel áll jobban a második helyezettnél
Forrás: Dakar Rally Facebook, Teams Facebook

T4-ben (SSV-kategória) egészen más a helyzet. A lengyel Eryk Goczal (Can-Am) volt a legjobb, s nyitottá tette a küzdelmet: egyetlen szakasszal a viadal vége előtt a litván Rokas Baciuska (Can-Am) mindössze 3:24 perccel előzi meg őt, s gondoljunk bele, egy eltévedés, egy defekt bármikor előfordulhat.
„Nem volt egyszerű... A puha homok megnehezítette a feladatot, és a napsütés miatt alig lehetett látni az itinert. Ám az a fontos, hogy túléltünk még egy napot… Már csak egy szakasz van hátra, nem szabad tartalékolni, muszáj mindent kihozni magunkból” – utalt arra Baciuska, mindent egy lapra kell feltenni.

Képgaléria megtekintése (18 db kép)
Szoros csatában első
A litván Rokas Baciuska ugyan vezeti az SSV-kategóriát, de izgulhat a zárószakasz előtt
Forrás: Dakar Rally Facebook, Teams Facebook

A motorosoknál két ismert név is búcsúzott. A szakaszgyőztes, az összetett tizedik helyén állt amerikai Maison Klein (KTM) korábban bukott, s bár az orvosok mindent rendben találtak nála, olyan fájdalmai voltak, hogy nem folytatta tovább.ű

Képgaléria megtekintése (18 db kép)
Kiesett
Az amerikai Maison Kleinnek olyan fájdalmai voltak, hogy nem tudta folytatni a küzdelmet
Forrás: Dakar Rally Facebook, Teams Facebook

A 2018-ban első, 2017-ben és 2019-ben második, 2022-ben harmadik osztrák Matthias Walkner (KTM) az 55. kilométernél balesetet szenvedett, s annyira megütötte a hátát, hogy kórházba szállították.

Képgaléria megtekintése (18 db kép)
Megütötte a hátát
A 2018-as bajnok osztrák Matthias Walkner bukott, s mentőhelikopterrel szállították kórházba
Forrás: Dakar Rally Facebook, Teams Facebook

A 13. speciálist az argentin Kevin Benavides (KTM) nyerte, s az összetettben feljött a második helyre csapattársa, az ausztrál Toby Price (KTM) mögé. A Dakar-ralin 2016-ban és 2019-ben elsőként, 2015-ben, 2018-ban és 2020-ban harmadikként végzett jelenlegi éllovas 12 másodperccel előzi meg a 2021-es bajnok, 2018-ban második dél-amerikai riválisát.
„Egy apró hibát követtem el úgy a 130. kilométernél, s elestem az egyik dűnén. A verseny ezen szakaszában már nyomnod kell, ahogy tudod. Hozzáteszem, minden nap száz százalékot igyekeztem nyújtani, s ez így lesz az utolsó menetben is” – fogadkozott Toby Price.

Képgaléria megtekintése (18 db kép)
12 másodperces előnye van
Az ausztrál Toby Price kétszeres Dakar-bajnok, 136 kilométer választja el a triplázástól
Forrás: Dakar Rally Facebook, Teams Facebook

Kevin Benavides őrült utolsó szelektívre számít – ha a trófeára 2020 óta áhítozó KTM engedi… –, viszont a dobogó harmadik fokán álló, az elsőtől 1:31 perccel elmaradó, 2021-ben ötödik, amerikai Skyler Howes (Husqvarna) szinte már feladta a győzelmi reményeit.
„Az utolsó szakasz nagyon gyors lesz, és nem igazán elég ahhoz a táv, hogy értékes időt veszítsen bárki. A mai eredmény határozza meg a verseny kimenetelét” – nyilatkozta Howes.

Képgaléria megtekintése (18 db kép)
Esélyes
Az argentin Kevin Benavides 2021-ben, a Honda színeiben már megnyerte a világ leghíresebb terepviadalát, most a KTM-mel akar a csúcsra jutni
Forrás: Dakar Rally Facebook, Teams Facebook

A szatmárnémeti Gyenes Emánuel (KTM) a 34. időt érte el, így a 28. helyről várja a végső ütközetet, míg a futamot pénteken feladó szabadkai Saghmeister Gábort (KTM) még mindig jegyzi a számítógépes rendszer, mégpedig kilencvenegyedikként.

Képgaléria megtekintése (18 db kép)
Kitűnő teljesítmény
A szatmárnémeti Gyenes Emánuel már az első harmincban van
Forrás: Dakar Rally Facebook, Teams Facebook

A quadosoknál a brazil Marcelo Medeiros (Yamaha) nyert (sorozatban negyedszer!), de a francia Alexandre Giroud (Yamaha) végső diadalára érdemes fogadni, a listavezető, címvédő előnye 40:20 perc, és már csak 136 kilométer van hátra.
„Ahogy mondani szokták, sosem voltunk még ennyire közel a végső célhoz… Ám ahogy korábban a francia legenda, a kilencvenes években háromszoros győztes Pierre Lartigue fogalmazott az afrikai versenyen, Dakar még messze van. Szaúd-Arábiára ez még jobban igaz!” – óvatoskodott Giroud.

Képgaléria megtekintése (18 db kép)
Címvédő
A francia Alexandre Giroud 40:20 perces fórjának elégnek kell lennie
Forrás: Dakar Rally Facebook, Teams Facebook

A kamionosoknál a cseh Martin Macík (Iveco) volt a legjobb és az összetettben jelenleg második, de a holland Janus van Kasteren (Iveco) 1:16:42 órával vezet előtte, azaz a monstrumok csatájában is eldőlni látszik a harc. Főleg úgy, hogy az eddigi „ezüstérmesnek”, a holland Martin van den Brinknek (Iveco) gondjai adódtak a 13. szakaszon és +2:13:25 órával zárt.

Képgaléria megtekintése (18 db kép)
Kamionos első
A holland Janus van Kasteren szinte már ünnepelhet
Forrás: Dakar Rally Facebook, Teams Facebook

Az SSP csapat szervizkamionját vezető Darázsi Zsolt (MAN) a 34. helyen zárt és a 42. pozícióban várja a finálét. A Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (Scania) egység újra is indult, meg nem is! A Qualisport Racing tagjai megjavították a Hyenát, azonban a 13. szelektív szakasznak csak az első néhány kilométerét teljesítették. Mint ismeretes, a hármasnak a viadal első hetében elszenvedett motorhiba után a 11. speciálison kardántöréssel kellett szembenéznie. A magyarok a sivatagban megejtett műszaki mentés után a tábor felé vették az irányt, ahol javítással és nagyszervizzel töltötték a pénteket. A motorhiba óta narancssárga rajtszámmal, az Experience-értékelésben szereplő dunaszentbenedeki trojka péntek éjjel megkapta az engedélyt a mezőnybe való visszatérésre, a szombati rajtnál azonban érkezett egy iránymutatás…

Képgaléria megtekintése (18 db kép)
Nehéz menet
Kovácsék első Dakarja sok szereléssel és kevés sikerélménnyel telik
Forrás: Dakar Rally Facebook, Teams Facebook

„Mivel mi kihagyott szakasz után csatlakoztunk újra, ezért a mezőny legvégére szólt a startidőnk. Már a rajtban álltunk, amikor a helyi illetékesek azt javasolták, hogy a legjobb az lenne, ha elkezdenénk a szakaszt, de egy közeli ponton ki is mennénk és onnan egyből a célba tartanánk, vállalva az időbüntetést, amelyből már így is van bőven. A magyarázatuk egyszerű volt, ez a szakasz is legalább annyira durvának ígérkezett, mint az előző – mondta Kovács Miklós. – Ott három kamion még mindig bent vesztegel a dűnék között, az egyik például az orrára borulva. Több ismerősünk is van közöttük, beszéltünk velük az éjjel és fogalmuk sem volt, hogy mikor tudnak kikecmeregni onnan. Ennek fényében érthető, hogy mára ezt a javaslatot kaptuk. Némi gondolkodás után el is fogadtuk, hiszen volt elég gondunk az utóbbi két hétben, nem akartunk a végére egy kiadós éjszakai pikniket a dűnék között… A kamion rendben van, jön az utolsó szakasz, amely kifejezetten gyorsnak ígérkezik. Annyit mondhatok, hogy padlógázzal fogunk rohanni Dammám felé, a Hyenára pedig biztosan kitűzzük a magyar nemzeti lobogót."

Képgaléria megtekintése (18 db kép)
Küzdenek
Magyar Scania a sivatagban: Kovács Miklósék két újabb szakasz kihagyása után ismét csatlakoztak a mezőnyhöz, aztán le is tértek róla
Forrás: Dakar Rally Facebook, Teams Facebook

A 2023-as Dakar-rali utolsó, 14. szelektív szakaszát január 15-én, vasárnap rendezik: al-Hofufból indul a mezőny és Dammámban lesz a cél, az össztáv 417 kilométer, a mért rész 136 km. Az Arab-öböl partján zárul a kéthetes viadal, gyönyörű környezetben, a tengerparton száguldanak a terepralisok. Bár papíron a tempós pályán már nincs nagy esély a jelentős hátrány ledolgozására, a résztvevőknek azért még „haza kell vinniük” a járműveket, hogy aztán a céldobogón ünnepelhessenek.

Képgaléria megtekintése (18 db kép)
Sivatagi munkaeszköz
Minden bizonnyal, trepnire nem lesz szükség a zárószakaszon
Forrás: Dakar Rally Facebook, Teams Facebook

2023-as Dakar-rali, 13. szakasz (Sajbah–al-Hofuf: az össztáv 675 kilométer, a szelektív hossza 154 km)
Motor: 1. Kevin Benavides (argentin, KTM) 2:21:47 óra, 2. Michael Docherty (dél-afrikai, Husqvarna) 27 másodperc hátrány, 3. Luciano Benavides (argentin, Husqvarna) 57 mp h., ...34. Gyenes Emánuel (romániai, KTM) 29:18 p h., ...91. Saghmeister Gábor (szerbiai, KTM) 29:03:13 ó h.
Quad: 1. Marcelo Medeiros (brazil, Yamaha) 2:55:48, 2. Giovanni Enrico (chilei, Yamaha) 1:35 p h., 3. Francisco Moreno Flores (argentin, Yamaha) 3:11 p h.
Autó: 1. Sébastien Loeb, Fabian Lurquin (francia, belga, Prodrive) 2:26:17, 2. Nasszer al-Attijah, Mathieu Baumel (katari, francia, Toyota) 5:28 p h., 3. Mattias Ekström, Emil Bergkvist (svéd, Audi) 6:31 p h.
Kamion: 1. Martin Macík, František Tomášek, David Svanda (cseh, Iveco) 3:02:43, 2. Janus van Kasteren, Darek Rodewald, Marcel Snijders (holland, Iveco) 3:25 p h. 3. Jaroslav Valtr, René Kilián, Tomáš Šikola (cseh, Tatra) 10:31 p h., ...23. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 19:57:17 ó h., ...34. Darázsi Zsolt, Pierre Calmon, Palco Lubomir (magyar, francia, szlovák, MAN) 19:57:17 ó h.

Állás a 15. nap után
Motor: 1. Toby Price 43:11:51 (1 perc büntetés), 2. K. Benavides 12 mp h. (3 perc büntetés), 3. Skyler Howes (amerikai, Husqvarna) 1:31 p h. (1 perc büntetés), ...28. Gyenes 7:41:58 ó h., ...90. Saghmeister 112:03:08 ó h. (56:21 óra büntetés).
Quad: 1. Alexandre Giroud (francia, Yamaha) 54:53:18 (15 perc büntetés), 2. Moreno Flores 40:20 p h., 3. Pablo Copetti (amerikai, Yamaha) 2:01:46 ó h. (30 perc büntetés).
Autó: 1. Al-Attijah, Baumel 43:48:10 (1:10 perc büntetés), 2. Loeb, Lurquin 1:21:42 p h. (4:10 perc büntetés), 3. Lucas Moraes, Timo Gottschalk (brazil, német, Toyota) 1:35:50 ó h.
Kamion: 1. Van Kasteren, Rodewald, Snijders 52:38:58 (15 perc büntetés), 2. Macík, Tomášek, Svanda 1:16:42 ó h. (1:20 perc büntetés), 3. Martin van den Brink, Erik Kofman, Rijk Mouw (holland, Iveco) 2:43:03 ó h., ...26. Kovács, Czeglédi, Ács 206:42:42 ó h. (146:53 óra büntetés), ...42. Darázsi, Calmon, Lubomir 356:06:28 ó h. (268:14 óra büntetés).

 

Forrás: youtube