Legfrissebb hírek ÚJ

Dakar 2023: Sainz borult, megsérült, de úgy döntött, a mentőhelikoptert visszafordíttattja

Dakar 2023: Sainz borult, megsérült, de úgy döntött, a mentőhelikoptert visszafordíttattja

A 2023-as Dakar-rali pihenőnapja utáni első szakaszon két spanyol nagyágyú is balesetet szenvedett. A motorosoknál a hondás Joan Barreda Bortot kórházba kellett szállítani, míg az autósoknál Carlos Sainz ugyancsak felkerült a mentőhelikopterre, de menet közben szólt a pilótának, forduljon vissza, mert versenyezni akar. Magyar szempontból jó hír, hogy Kovács Miklósék kamionja újra a mezőny tagja.

Képgaléria megtekintése (17 db kép)
Balesetet szenvedett
A spanyol Joan Barreda Bort a végső győzelemért hajtott, de a kilencedik szakasz a végállomást jelentette neki
Forrás: Dakar Rally Facebook, Teams Facebook

Joan Barreda Bort idén már szelektívet is nyert, s a kilencedik speciálisnak az összetett nyolcadik helyéről vágott neki, mindössze 7:21 percre lemaradva az éllovastól. A Rijád és Haradh közötti 358 kilométeres mért rész 16. km-énél azonban nagyot bukott – többek között a francia Romain Dumontier (Husqvarna) ott maradt mellette, amíg megérkezett a helyszínre az orvosi csoport. Végül mentőhelikopterrel szállították kórházba a a hátfájdalmakra panaszkodó legendás terepralist, így kiesett.

Képgaléria megtekintése (17 db kép)
Megütötte a hátát
A Hondával versenyzett terepralist mentőhelikopterrel szállították kórházba
Forrás: Dakar Rally Facebook, Teams Facebook

A szakaszt az argentin Luciano Benavides (Husqvarna) nyerte, míg az összetettben egészen elképesztő a küzdelem. A harmadik idővel célba ért amerikai Skyler Howes (Husqvarna) ugyan vezet, de csak három (!) másodperccel előzi meg a második pozíciót elfoglaló ausztrál Toby Price-t (KTM) és 5:09 perccel a harmadik, argentin Kevin Benavidest (KTM)
„A mai szakasz elég trükkös volt, sok kővel és mély sárral, a navigációval is gondjaim adódtak, s időt veszítettem – nyilatkozta Howes. – Tisztában voltam vele, hogy a pihenőnap után sem lesz könnyebb a feladat. Óriási folyókon mentünk keresztül a sivatag közepén, egészen szürreális volt.

A kétszeres bajnok Price érthető módon bizakodva várja a folytatást.
„Jó nap volt. Úgy tűnt, a többiek eltévedtek a tankolás előtt, viszont én nem követtem el navigációs hibát – mosolygott az ausztrál. – Próbáltam előretörni, keményen húztam, nem tartalékoltam. Minden nagyszerű volt, fej-fej mellett haladunk, s még sok van hátra. Láttam Barreda Bortot feküdni a motorja mellett, de többen is ott voltak mellette, így csak a hüvelykujjamat feltartva kérdeztem, rendben van-e. Mivel jelezték, hogy igen, mentem tovább. Nagyon nehéz az idei Dakar, muszáj észnél lenni.”

Képgaléria megtekintése (17 db kép)
Kétszeres bajnok
Az ausztrál Toby Price hátránya az összetettben mindössze 3 másodperc
Forrás: Dakar Rally Facebook, Teams Facebook

Az erdélyi Gyenes Emánuel (KTM) a 31., a vajdasági Saghmeister Gábor (KTM) a 98. pozícióban végzett, a szerda reggeli startjelet a 32. és a 94. helyről várják.

Képgaléria megtekintése (17 db kép)
Hajrá!
A vajdasági Saghmeister Gábor legfőbb célja, hogy elérje a célt, s eddig jól halad
Forrás: Dakar Rally Facebook, Teams Facebook

T3-ban (Lightweight Prototype) az argentin David Zille (Can-Am) volt a leggyorsabb, a belga Guillaume de Mevius (Grallyteam) pedig továbbra is vezet a kategóriában (12:43 perccel).

Képgaléria megtekintése (17 db kép)
T3
David Zille első szakaszsikerét ünnepelhette
Forrás: Dakar Rally Facebook, Teams Facebook

T4-ben (SSV-kategória) a lengyel Eryk Goczal (Can-Am) győzött és 5:02 percre megközelítette az első helyen álló litván Rokas Baciuskát (Can-Am).

Képgaléria megtekintése (17 db kép)
SSV
A lengyel Eryk Goczal azzal, hogy megnyerte a 9. szakaszt, bejelentkezett a trófeáért
Forrás: Dakar Rally Facebook, Teams Facebook

Az autósoknál a kétszeres ralivilágbajnok, háromszoros Dakar-első Carlos Sainz borult a dűnék között az elektromos Audival. A „Matador” és honfitárs navigátora, Lucas Cruz is kiszállt a járműből, a szervizkamiont várták. Ám Sainz a balesetnél megütötte a felsőtestét és a fájdalmai miatt a mentőhelikopter elindult vele a kórház felé. Igen ám, csakhogy menet közben megkérte a gép pilótáját, forduljon vissza, mert folytatni akarja a versenyt. A szervizcsapat valamelyest megjavította a kocsit, a páros lejött a pályáról és közúton próbálja elérni a tábort.

Képgaléria megtekintése (17 db kép)
Leestek a dűnéről
A két spanyol, a pilóta, Carlos Sainz (balra) és a navigátor, Lucas Cruz megpróbálja eljuttatni közúton az összetört elektromos Audit a táborba
Forrás: Dakar Rally Facebook, Teams Facebook

Az összetett második helyéről rajtolt dél-afrikai Henk Lategan (Toyota) műszaki probléma miatt vesztegelt a speciális elején, s végül 51:35 percet kapott a szakaszelső Sébastien Loebtől (Prodrive). A kilencszeres ralivébé-nyertes francia pilóta meg is előzte az összetettben, s ezzel fellépett a dobogóra – még úgy is, hogy eltéved, plusz kapott 2:10 perc időbüntetést.
„Jó volt! Ugyan előfordult, hogy egy kicsit eltévedtünk, szerintem nagyon bonyolult volt a navigáció, de a többiek sem úszták meg. Körülbelül öt-hét percet veszítettünk, de összességében nem volt rossz” – jelent meg egy széles mosoly Loeb arcán.

Képgaléria megtekintése (17 db kép)
Sok nehézség és probléma után...
A francia Sébastien Loeb újabb speciálison bizonyult a leggyorsabbnak, s az összetettben feljött a harmadik helyre, ráadásul esélye van akár a dobogó második fokára lépni
Forrás: Dakar Rally Facebook, Teams Facebook

Továbbra is Nasszer al-Attijah (Toyota) vezet: a katari nyolcadikként végzett, de az előnye több mint megnyugtató, 1:21:57 óra.
„Mindig csak a következő feladatra koncentrálunk, s most nagyon jó munkát végeztünk, minden hiba és probléma nélkül. Elég komoly az előnyünk, remélem, hogy sikerül befejeznem és megnyernem a Dakart” – mondta a címvédő.

Képgaléria megtekintése (17 db kép)
Magabiztosan vezet
A katari Nasszer al-Attijah, amióta elkezdődött a 2023-as verseny, először beszélt a végső diadalról
Forrás: Dakar Rally Facebook, Teams Facebook

A quadosoknál a litván Laisvydas Kancius (Yamaha) ünnepelhetett, de az összetettben a francia Alexandre Giroud (Yamaha) 1:19:39 órás fórja elég meggyőzőnek tűnik.

Képgaléria megtekintése (17 db kép)
A mezőny élén
A litván Laisvydas Kancius bizonyította, kitűnő quados
Forrás: Dakar Rally Facebook, Teams Facebook

A kamionosoknál a holland Janus van Kasteren (Iveco) lett az első, s 11:02 percre csökkentette a különbséget az éllovas cseh Aleš Loprais-val (Praga) szemben.

Az SSP szervizkamionját vezető Darázsi Zsolt (MAN) a 41. idővel finishelt, s jelenleg a 43. A Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió a megjavított Scaniával a kényszerszünet után kiváló teljesítménnyel, a 14. helyen tért vissza. A Qualisport Racing tagjai orvosolták az ötödik szakasz végén jelentkezett motorhibát, s három kihagyott nap után ismét száguldott a Hyena – az összetettben a 27.

Képgaléria megtekintése (17 db kép)
A Hyenában
Kovács Miklós pilóta (jobbról), Ács László fedélzeti szerelő és Czeglédi Péter navigátor élvezte, hogy ismételten a mezőny tagja lehet
Forrás: Dakar Rally Facebook, Teams Facebook

„Sikeresen teljesítettük a szakaszt, a motor a javítási munkálatok után kitűnőre vizsgázott, mint ahogyan a Hyena is. A szakasz elején volt egy laprúgótörésünk, emiatt a folytatásban picit óvatosabban mentünk. A táv elején körülbelül hatvan kilométernyi, könnyűnek semmiképp sem mondható dűne vár ránk, amelyet hibátlanul teljesítettünk, utána pedig olyan terület következett, ahol a szervezői ígéretnek megfelelően valóban kulcsfontosságú volt a navigáció – mesélte Czeglédi Péter navigátor. – Volt egy rész, ahol egy folyómeder megtelt vízzel és sárral, öt vagy hat kamion beragadt, így inkább vállaltuk, hogy kerülünk és megyünk néhány plusz kilométert, de nem akartunk arra a sorsra jutni. Ez jó döntésnek bizonyult. A szakasz vége tempós volt, őrült rohanás, végig száz fölötti tempóval. A teljesítménnyel és az eredménnyel is elégedettek vagyunk, várjuk a folytatást.”

Képgaléria megtekintése (17 db kép)
Megjavítva
A magyar Scania újra megtámadhatja a szaúdi dűnéket
Forrás: Dakar Rally Facebook, Teams Facebook

Január 11-én, szerdán Haradh és Sajbah között versenyeznek a terepralisok: az össztáv 624 kilométer, a mért rész 114 km lesz. A mezőny belép az Üres Negyedbe, a világ legnagyobb folyamatos homoksivatagába, ahol soha, senki nem versenyzett korábban. A viadal hátralevő része ezen a területen zajlik.

Képgaléria megtekintése (17 db kép)

Forrás: Dakar Rally Facebook, Teams Facebook

Képgaléria megtekintése (17 db kép)

Forrás: Dakar Rally Facebook, Teams Facebook

2023-as Dakar-rali, 9. szakasz (Rijád–Haradh: az össztáv 686 kilométer, a szelektív hossza 358 km)
Motor: 1. Luciano Benavides (argentin, Husqvarna) 3:18:44 óra, 2. Toby Price (ausztrál, KTM) 1:02 perc hátrány, 3. Skyler Howes (amerikai, Husqvarna) 2:57 p h., ...31. Gyenes Emánuel (romániai, KTM) 33:03 p h., ...98. Saghmeister Gábor (szerbiai, KTM) 2:33:25 ó h.
Quad: 1. Laisvydas Kancius (litván, Yamaha) 4:20:14, 2. Francisco Moreno Flores (argentin, Yamaha) 4:23 p h., 3. Marcelo Medeiros (brazil, Yamaha) 5:22 p h.
Autó: 1. Sébastien Loeb, Fabian Lurquin (francia, belga, Prodrive) 3:07:24, 2. Vaidotas Žala, Paulo Fiúza (litván, portugál, Prodrive) 57 mp h., 3. Guerlain Chicelit, Alex Winocqfrancia, Prodrive) (2:08 p h.
Kamion: 1. Janus van Kasteren, Darek Rodewald, Marcel Snijders (holland, Iveco) 3:40:52, 2. Pascal de Baar, Marcin Krüger, Stefan Slootjes (holland, lengyel, holland, Renault) 3:06 p h., 3. Jaroslav Valtr, René Kilián, Tomáš Šikola (cseh, Tatra) 4:21 p h., ...14. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 57:34 p h., ...41. Darázsi Zsolt, Pierre Calmon, Palco Lubomir (magyar, francia, szlovák, MAN) 31:40:08 ó h.

Állás a 11. nap után
Motor: 1. Howes (amerikai, Husqvarna) 33:55:57 )1 perc büntetés), 2. Price 3 másodperc h. ( perc büntetés), 3. Kevin Benavides (argentin, KTM) 5:09 p h. (3 perc büntetés), ...32. Gyenes 6:13:56 ó h., ...94. Saghmeister 29:27:28 ó h. (1:19 óra büntetés).
Quad: 1. Alexandre Giroud (francia, Yamaha) 42:25:05, 2. Moreno Flores 1:19:39 ó h., 3. Pablo Copetti (amerikai, Yamaha) 1:41:09 ó h.
Autó: 1. Nasszer al-Attijah, Mathieu Baumel (katari, francia, Toyota) 34:19:20 p h., (10 másodperc büntetés), 2. Lucas Moraes, Timo Gottschalk (brazil, német, Toyota) 1:21:57 ó h., 3. Loeb, Lurquin 1:43:08 p h. (4:10 perc büntetés)
Kamion: 1. Aleš Loprais, Petr Pokora, Jaroslav Valtr Jr. (cseh, Praga) 40:22:59 (15 perc büntetés), 2. Van Kasteren, Rodewald, Snijders 26:54 (15 perc büntetés), 3. Martin van den Brink, Rijk Mouw, Erik Kofman (holland, Iveco) 46:08 p h., ...27. Kovács, Czeglédi, Ács 87:12:05 ó h. (58:23 óra büntetés), ...43. Darázsi, Calmon, Lubomir) 248:31:27 ó h. (188:20 óra büntetés).

 

 

Forrás: youtube