Legfrissebb hírek ÚJ

Jól bírta az autógyilkos terepet Szalayék átépített autója

Jól bírta az autógyilkos terepet Szalayék átépített autója

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 34. helyen ért célba a tereprali-világbajnokság marokkói viadalának első valódi versenynapján, amelyen egy 322 kilométeres köves szakasz volt a penzum.

 

Érdeklődők
Méghogy nem népszerű a marokkói terepralifutam? A tevék érdeklődését is felkeltette...

Tízmillió ütést kapott az autó, de szerencsére simán kibírta ezt a nagyon nehéz, köves szakaszt – mondta Szalay Balázs, aki majdnem két éve ült legutóbb versenykörülmények között autóban. – Olyan régen jártunk már Marokkóban, hogy egészen meglepődtem, milyen sok kő van itt. Aztán száz kilométer megtétele után az is eszembe jutott, milyen sokat kínlódtunk ezen a környéken. Most sem volt könnyű, sokat mentünk az előttünk indulók porában, de szerencsére sikerült egész sokat előre jönni. Be kell vallanom, nagyon érdekes pusztán az élvezet kedvéért versenyezni, úgy, hogy semmiféle nyomás nincs rajtunk. Persze, próbálok mindent beleadni, ahogy szoktam, Laci pedig próbált visszafogni, ahogy szokott, mondván, hogy ez még csak az első nap, de mint tudjuk, a türelem, nem az erősségem. Ennek ellenére gond nélkül lehoztuk a napot, aminek nagyon örülök.”

Hosszabb kihagyás után
Szalay Balázs két éve nem vezette a versenyautót, de kezd visszarázódni

Bunkoczi László egyelőre ismerkedik a digitális navigációval, de eddig nem lehet oka a panaszra, hiszen száz métert, ha mehettek pluszban ahhoz képest, amit kellett volna.
„Nem volt könnyű a mezőny végén rajtolni, viszont így nem lehetett rohanni, igaz, akik rohantak, még most is ott vannak bent a pályán, jó néhány autót láttunk összetörve, még a cél előtt két kilométerrel is – mondta Bunkoczi. – Jó nagyokat lehetett hibázni ezen a pályán, és én mindeközben még az új, digitális navigációval is próbáltam megbarátkozni. A hátránya, hogy sose láttam még, az előnye, hogy mivel egy képernyőn van minden, tudsz koncentráltan figyelni mindenre. Igyekeztem az alapinfókat összepecázni, és szerencsére nem is ment rosszul, hála Istennek. Kíváncsian várom a folytatást.”

Kihívás
A marokkói terep alaposan megizzasztotta a mezőnyt, anno a klasszikus Dakar-rali szakaszainak is otthont adó afrikai országban minden egyes kilométerért alaposan meg kell küzdeni

Ami az élmezőnyt illeti: a gyári Toyotával autózó szaúdi Jazid al-Radzsi volt a leggyorsabb, ugyanakkor érdekesség, hogy bár az Audi versenyzői az Open kategóriában méretik meg magukat, biztató lehet számukra a januári, szaúdi Dakar szempontjából, hogy a ralivilágbajnok, Dakar-győztes spanyol Carlos Sainz 3:28:13 órás teljesítménye 51 másodperccel gyorsabb volt, mint az FIA-értékelésben éle végzett Al-Radzsié.

A leggyorsabb volt
A szaúdi Jazid al-Radzsi az éllovas, padlógázzal közlekedett a sivatagban, a tengerparton

Marokkó-rali, 1. szakasz Agadir–Tan Tan (össztáv: 562 km, szelektív szakasz: 322 km).
Autósok: 1.
Jazid al-Radzsi, Dirk von Zitzewitz (szaúd-arábiai, német, Toyota Hilux) 3:36:41 óra, 2. Al-Attijah, Baumel (katari, francia, Toyota Hilux) 3:05 perc hátrány, 3. Chicherit, Winocq (francia, CLK Buggy) 9:57 p h., …34. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Grandland X) 1:14:58 ó h., …43. Lónyai Pál, Somfai Mátyás (magyar, Can-Am) 1:31:07 ó h.