Legfrissebb hírek ÚJ

Marokkó-rali: dűnemászás, szenvedés, navigációs probléma

Marokkó-rali: dűnemászás, szenvedés, navigációs probléma

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 44. helyen ért célba a tereprali-világbajnokság marokkói futamán, amely a versenyigazgató, David Castera szerint a viadal legnehezebbje volt. A Szalay Dakar Team kettőse az összetettben a 31. helyről várja a folytatást.

Képgaléria megtekintése (6 db kép)
Afrika
Sivatagi küzdelem

Bekezdtünk egy jó kis homokozással, és miután az első elakadásnál leengedtük a kerekeket, nagyon szépen vette az autó az akadályokat, élvezetes ötven kilométeres dűnesor következett – mondta Szalay Balázs. – Magas dűnéken mentünk át, néhol trükkösek is voltak, de jó tempót diktáltunk, két-három kamiont sikerült is megelőzni. Csakhogy száznyolcvan kilométernél elromlott az elektromos road book, onnantól nem tudtunk a saját tempónkban autózni, hanem csak valaki mögött, annak a porában, de mivel eltévedt, mi is eltévedtünk. A szakasz utolsó száz kilométer egyébként eléggé kínlódós és köves volt, folyómederből ki, folyómederbe be. A kocsi jól bírta, egy defektet ugyan kaptunk, de az ezeken az éles köveken egyáltalán nem volt meglepő. Laci a navigációban mindent megpróbált, a régi méterszámlálót nullázgatta és próbálta összehasonlítani a nem működő roadbook bejegyzéseivel, de ez pokoli nehéz feladatot jelentett. Este az egész elektronikus rendszerünket lecserélik, hogy újult erővel folytathassuk a versenyzést.

Képgaléria megtekintése (6 db kép)
Középmezőny
Szalay Balázs (jobbra) és Bunkoczi László az összetettben a 31.

Bunkoczi László hozzátette, már reggel, a rajt előtt rakoncátlankodott a navigációs ketyere, de mivel csak ötszáz méterre volt a rajt a tábortól, nem tudták kipróbálni.
„A rajtnál jeleztem az illetékeseknek, hogy időnként lefagy a navigáció, úgyhogy adtak egy új távirányítót, hátha az a baj – mondta Bunkoczi. – Nem az volt. Az első néhány kilométer után lefagyott, azután többször kihagyott, a CP2-nél pedig végleg feladta, úgyhogy teljesen vakon mentünk. Az öreg méterszámláló bent maradt a kocsiban, úgyhogy azzal próbáltam valamit csinálni, de azon meg nincsenek irányok, úgyhogy keserves volt a szakasz vége.”

Képgaléria megtekintése (6 db kép)
Bajban volt
A tereprali-világbajnokság első helyéért küzdő francia Sébastien Loeböt defekt hátráltatta

Az élmezőnyben egyelőre a sivatagi versenyek nagy tanulsága érvényesül: az vezet, aki a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtotta eddig, ő pedig nem más, mint a francia Guerlain Chicherit. A világbajnoki címért küzdő versenyzők közül ezúttal a katari Nasszer al-Attijah (Toyota) villantotta meg oroszlánkarmait (megnyerte a szakaszt), a francia Sébastien Loeböt (Prodrive) pedig egy defekt hátráltatta. Az abszolútban most negyedik a francia és ötödik a katari.

Marokkó-rali
3. szakasz, Layoune–Layoune (össztáv: 322 km, ebből szelektív szakasz: 299 km). Autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Mathieu Baumel (katari, francia, Toyota Hilux) 2:58:24, 2. Chicherit, Winocq (francia, Hunter) 1:21 perc hátrány, 3. Przygonski, Monleon (lengyel, spanyol, Mini John Cooper) 2:01 p h., …44. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Grandland X) 1:29:41 óra h., …62. Lónyai Pál, Somfai Mátyás (magyar, Can-Am) 2:33:14 ó h.
Az állás.
Autósok: 1. Chicherit, Winocq 10:01:25, 2. Terranova, Haro (spanyol, Hunter) 47 mp h., 3. Loeb, Lurquin (francia, belga, Hunter) 4:50 p h., …31. Szalay, Bunkoczi 3:32:45 ó h., …47. Lónyai, Somfai 5:11:08 ó h.

 

Forrás: youtube