Legfrissebb hírek ÚJ

Szalayék sokat kanyarogtak, de öt helyet javítottak Katarban, a Vk-futamon

Szalayék sokat kanyarogtak, de öt helyet javítottak Katarban, a Vk-futamon

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős (Opel) öt helyet javítva kilencedikként teljesítette a katari Világkupa-verseny második, 334 kilométeres szakaszát. A magyar tereprali-párosnak nem volt sima útja a célig, de élvezte a küzdelmet – összetettben továbbra is a hazai környezetben száguldó, háromszoros Dakar-bajnok, Nasszer al-Attijah (Toyota) vezet.

Árkon-bokron át. A tereprali-Világkupa-sorozat katari viadala híres arról, hogy keresni kell a helyes irányt, mert rengeteg párhuzamos nyom fut egymás mellett, s közülük általában csak egy visz a jó irányba. Ezért aztán a versenyzők gyakran árkon-bokron (tevefüvön) át haladva keresik a GPS-pontokat. Csakhogy ez 334 kilométeren keresztül meglehetősen próbára teszi az idegeket.

Képgaléria megtekintése (5 db kép)
Előrelépés
Szalay Balázs a katari Világkupa-futam második napján is sokat szenvedett, de összességében elégedett, hiszen javított az összetettbeli eredményén

Szalay Balázs és Bunkoczi László is meglehetősen fáradtan érkezett meg a táborba a második nap végén: annyit kanyarogtak, hogy kis híján beleszédültek...
Az autó jól bírja a köves, sziklás terepet, könnyen kezelhető, de a navigációval ezen a napon is meggyűlt a bajunk: legalább tízszer történt meg, hogy keresgélni kellett a megfelelő irányt – mondta az Opel Grandland X pilótája, Szalay Balázs. – Ez őszintén szólva teljesen kizökkenti az embert, nehéz utána visszatalálni a jó ritmusra. Pedig a pálya maga nagyon jó nyomvonalú, helyenként iszonyatosan technikás, máshol százhatvan-százhetven kilométer per órás sebességgel lehet menni, szóval van benne változatosság. Örülök, hogy javítottunk a helyezésünkön, de megint nagy hátrányban voltunk az éllovas Nasszer al-Attijahhoz képest, úgyhogy kedden még jobban fogunk igyekezni.”

Képgaléria megtekintése (5 db kép)
Oda kell figyelni
Változatos pályán: volt trükkös rész ugyanúgy, ahogy tempós, nagyon gyors

A hétfői szakaszon 334 kilométer volt a penzum, ezalatt az éllovasok is megvívták a saját csatáikat, sőt, néhányan közülük bajba is kerültek: a szaúdi Jazid al-Radzsi (Toyota) több, mint 200 kilométert tett meg kormányszervó nélkül, a lengyel Jakub Przygonski (Toyota) autójában pedig eltört a lengőkar. A háromszoros Dakar-győztes Nasszer al-Attijah azonban továbbra is őrzi vezető pozícióját, sőt, immár megnyugtató előnnyel vezet. Az ő navigátorának sem volt könnyű feladata, pedig a francia Mathieu Baumel lassan már megszokja, hogy negyed órával a mért szakasz rajtja előtt kapja meg az itinert, míg Bunkoczi Lászlónak ez volt a második ilyen versenynapja.

Képgaléria megtekintése (5 db kép)
Éllovas
Nasszer al-Attijah megállíthatatlan: a háromszoros Dakar-győztes már több mint egy órával vezet

Ma már nem volt akkora hibánk, mint az első nap, csak több apró bizonytalanság, amikor inkább néhány száz méter után visszamentünk a kiindulóponthoz, ha nem voltunk biztosak benne, hogy jó irányba megyünk – mondta Bunkoczi. – Úgy éreztem, ez a legjobb megoldás, hogy a rejtett GPS-pontokat se hagyjuk ki, mert azért nagyon sok büntetés jár. Kifejezettem élveztem a napot, sokat tanultam, és jó hír, hogy látom a fejlődést.”

A verseny harmadik napján, kedden 340.28 kilométernyi mért szakasz vár a mezőnyre.

Manateq- Qatar Cross Country Rally 2020, a tereprali-Világkupa-sorozat 1. futama. 2. szakasz, Al-Shamal (össztáv: 495.28 km, ebből a szelektív szakasz hossza: 334.25 km).
Autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Mathieu Baumel (katari, francia, Toyota) 3:26:48, 2. Jones, Gugelmin (amerikai, brazil, Can-Am) 37:03 perc hátrány, 3. Al-Mohannadi, Delaunay (katari, francia, Polaris) 56:46 p h., …9. Szalay, Bunkoczi (magyar, Opel) 1:19:26 ó h.

Az összetettben. Autósok: 1. Al-Attijah, Baumel 4:59:16, 2. Jones, Gugelmin 1:06:47 ó h., 3. Al-Radzsi, Orr (szaúd-arábiai, brit, Toyota) 1:08:27 ó h., …9. Szalay, Bunkoczi 2:23:46 ó h.

Forrás: youtube