Legfrissebb hírek ÚJ

Éjszakai ragadozó lett a kínai villanyterepjáróból

Éjszakai ragadozó lett a kínai villanyterepjáróból

A Nio ES6-os már egy ismert zéró emissziós városi terepjáró a piacon, most azonban készítettek belőle egy különkiadást, amely igencsak ütősre sikeredett a kinézetét tekintve.

A kínai autógyártó egy számítástechnikai és telekommunikációs céggel, a Razorrel fogott össze és együtt alkották meg a Nio ES6 Night Explorer Limited Editiont. Mindössze 88 darab készül belőle, kifejezetten rajongóknak. Ugyanis a társuló cég elég nagy névnek számít a konzoljátékok kedvelőinek népes táborában.

Képgaléria megtekintése (4 db kép)

Forrás: Nio

Már első ránézésre is dögös a verda, és mint az egy éjszakai kiadástól elvárható, természetesen a fekete szín uralkodik a dizájnban. Ebből is grafitos mattos árnyalatot sikerült választani. Ehhez meglepően jól illeszkedik összhatásban a neon zöld kígyó, amely a társuló cég emblémája.

Képgaléria megtekintése (4 db kép)

Forrás: Nio

A műszaki alap nem változott, hiszen ugyanaz az 544 lóerős csúcsteljesítmény leadására képes villanymotor hajtja a Niót, mint a normál változatot. Elég jó a gyorsulása is, pedig nem kicsi ez a városi terepjáró, hiszen mindössze 4,7 másodperc elég neki arra, hogy felpörögjön 0-ról 100 kilométer/órás tempóra.

Képgaléria megtekintése (4 db kép)

Forrás: Nio

Természetesen az utastérben is vannak finomságok, ha már egy különkiadásról van szó. Egy ultramodern THX Spatial Audio hangcuccal szerelik a gépet, és akár játékkonzolozni is lehet az utasoknak. A Nio ES6 Night Explorer Limited Edition ára mintegy 20 millió forint.