Legfrissebb hírek ÚJ

Elektromos teherautókat gyárt inkább a Bollinger

Elektromos teherautókat gyárt inkább a Bollinger

A klasszikus Land Rover Defenderekre hajazó villanyvasakra specializálódott startup stratégiát váltott, a terepjárókat kukázta, inkább kereskedelmi gépeket készít, mert ez a kifizetődőbb.

Képgaléria megtekintése (5 db kép)

Forrás: Bollinger

Elég komoly döntés ez, mert több befektető volt, aki szeretett volna venni a B1-es terepjáró és a B2-es pickup változatból. Az ő befektetésüket visszatéríti a Bollinger Motors. Ez fejenként legalább 125 ezer dollár, azaz 39 millió forint. A háttérben az áll, hogy a nagy cégek egyre több elektromos haszongépjárművet rendelnek, az Amazon például százezret rendelt a Riviantól.

Képgaléria megtekintése (5 db kép)

Forrás: Bollinger

Ugyan villanyvas lesz, de kétsebességes váltóval kínálják, ebből az egyik tulajdonképpen terepfokozatnak felel majd meg. A kormánya retró jellegű lesz, faék egyszerűségű. Ha már faéknél tartunk, fából készült elemeket is találhatunk majd az utastérben, amely összemegy és az új platformon nagyobb lesz a raktér.

Képgaléria megtekintése (5 db kép)

Forrás: Bollinger

A műszaki alap elég komoly, hiszen az elektromos motor 614 lóerős csúcsteljesítményre képes. A 0-100 kilométer/órás sprintet mindössze 4,5 másodperc alatt futja. A végsebesség pedig 160 kilométer/óra. A 120 kilowattórás akkumulátorcsomag hatótávolsága 322 kilométer.

Képgaléria megtekintése (5 db kép)

Forrás: Bollinger

Egyelőre pontos részleteket nem lehet tuni a Bollinger B3-asról, de az a grafikák alapján egyértelmű, hogy többféle felépítménnyel kínálják majd. Lesz sima platós verzió, de akár nagy zárt rakodótereket is fel lehet pakolni rá. Sőt a tervek szerint nhéz munkagépekkel is fel lehet szerelni.