Egy magáncég égisze alatt régóta készül már német segítséggel ez az egyelőre még mindig koncepció státusztban lévő Defender-utód terepjáró, most úgy néz ki, zéró emissziós változat is lesz belőle.
A vas célja ugyanis az lesz, hogy átvegye a régi Land Rover Defender örökségét. Az Ineos nevű vegyipari vállalat vezére, Jim Ratcliffe álmodta meg ezt az off roados gépet, amelynek megszületésében több cég is segít. Igazi vegyes vágott lesz a cucc, amely a legfrissebb hírek szerint hidrogénes hajtásláncot is kaphat.
A konstrukció látványvilágáért a Mercedes leányvállalata, az Mbtech felel, amely a G-Osztály megalkotásával már letette a névjegyét. A műszaki alapokat pedig a Magna Internationalnak kell összeraknia. És ezzel még nem is ért véget a beszállítók sora, hiszen a belső égésű motort a BMW hozza.
A brit Autocar legfrissebb információi szerint azonban már újabb projekt is van a fejlesztésen belül, hiszen zéró emissziós verziót is akar a vezér a még el sem készült vasból. A terv az, hogy készüljön egy hidrogén üzemanyagcellás hajtáslánccal működő 4x4-es gép is a Grenadierből.
Állítólag azért találta ki ezt Ratcliffe, mert az utóbbi időben az Egyesült Királyság kormányzata azon dolgozik, hogy kidolgozzon egy stratégiát a zéró emissziós közlekedés terjesztésében. Így az üzlet nagyobb lehet ebben a szegmensben. Már csak ki kell várni, mikor készül el az Ineos Grenadiere.