A bajorok nagyon ráfeküdtek az elektromos gépparkjuk fejlesztésére, így a már közismert i-osztályuk bővül egy városi terepjáróval is, nem kell sokat várni, csak 2020-ig.
Ráadásul ez nem is hibrid gép lesz, hanem történelmi dicsőséggel büszkélkedhet majd, hiszen neki jut a BMW első tisztán elektromos SUV-jának címe. Ez egyébként egy nagyon komoly projekt jelentős mérföldköve lesz, ugyanis a céges prognózis szerint 2025-re 25 különböző elektromos modellt akarnak gyártani. Amelynek végén iX1-től iX9-ig terjedhet majd a skála.
Forrás: BMW
De maradjuk egyelőre a iX3-asnál! Már csak azért is, mert nem egy légből kapott koncepció pletykáról beszélünk. Ugyanis már kőkeményen dolgoznak vason, olyannyira, hogy a jövő hónapban esedékes Pekingi Autószalonon lesz a világpremierje.
Forrás: BMW
A műszaki alapokról sokat nem lehet egyelőre tudni, de vélhetően sokban megegyezik majd az új i4-es bázisával. Természetesen összkerekes lesz a hajtáslánc, ahogyan az egy városi terepjáró esetén elvárható. Az akkumulátorcsomag sem ismert még, de a szakági sajtóinformációk alapján elég masszív, 700 kilométer alatti hatótávolságról hallani sem akarnak a BMW-vezérek.
Forrás: BMW
A világtrendekhez tökéletesen alkalmazkodik a német prémiumgyártó, hiszen egymás után jelentik be a cégek az elektromos hajtáslánccal szerelt városi terepjáróinak koncepcióját, s mindenki a 2020-as, 2025-ös célterveket tűztek ki. Ez sem véletlen, hiszen az EU-s környezetvédelmi szabályok fokozatosan szigorodnak, így muszáj fejleszetni.
Forrás: Auto Express