Legfrissebb hírek ÚJ

Még ütősebb lett a Kia Soul EV

Még ütősebb lett a Kia Soul EV

A harmadik generációs verda megkapta az elektromos hajtásláncot, amelynek a 2020-as variánsa még inkább összeérett, így a korábbi hibákat is sikerült kiküszöbölni.


Forrás: Kia

Persze azért, őrületes külső változtatásokat nem lehet felfedezni rajta. Sőt meg lehet állapítani, hogy megmaradt a jellegzetes látványvilág, vagyis a szinte teljesen függőleges csapott hátsó és a meredeken emelkedő frontrész és az alapvetően szögletes formák. Ezektől olyan a vas, mintha egy puttonyos, de legalábbis egyeterű lenne. Azért valamelyest vagányabb lett a Soul.


Forrás: Kia

Ezt főként annak is lehet köszönni, hogy a bumfurdi nagy lámpákat kicserélték, és a manapság egyre népszerűbb és divatosabb, vékony LED-es fényszórókat kapott. A hűtőmaszk is sokkal nagyobb lett, egészen leér a frontrész aljáig. Kissé kerekdedebb a formavilág, de azért alapvetően fel lehet ismerni a régi arculti jegyeket is a Kia üdvöskéjén.


Forrás: Kia

A Kia e-Niróból ismert hajtásláncot kapta meg a Soul, amelyben vagy egy 39 kilowattórás vagy egy 64 kilowattórás akkumulátorcsomag táplálja a villanymotort, a hatótávolság ennek megfelelően 320 vagy 480 kilométer – utóbbi egészen jónak számít a mezőnyben. A csúcsteljesítmény pedig 201 lóerő.


Forrás: Kia

Amit pedig sikerült fejleszteni, az a töltés. A 100 kilowattos szettel egy óra alatt 80 százalékosra lehet felküldeni a rendszert. Ha pedig a szabvány 7,2 kilowattos házi töltővel kilenc és fél óra szükségeltetik a fullos töltéshez. Ezek az értékek sokkal rosszabbak voltak a tavalyi cuccal. Ennyiben sikerült javulni.