Legfrissebb hírek ÚJ

Négy vadonatúj elektromos Jeep jön hamarosan

Négy vadonatúj elektromos Jeep jön hamarosan

Az amerikai gyártó a piac alakulását látva elkötelezte magát, hogy a zéró emissziós Wrangler után további típusait is villamosítsa, sőt még teljesen új modellek is születik hamarosan.

Képgaléria megtekintése (5 db kép)
Jeep Avenger

Forrás: Jeep

A márka első elektromos modellje, a Jeep Avenger. Még márciusban mutatták be név nélkül, és azt pletykálták, hogy „Jeepster” lesz a neve, de végül nem az lett. Az Avenger főként Európába készül, mert alapvetően túl kicsi az amerikai piacra – valójában kisebb, mint a Jeep Renegade. Sok műszaki részlet még nem ismert, de a gyártó szerint a becsült hatótávolság 400 kilométer körül lesz.

Képgaléria megtekintése (5 db kép)
Jeep Recon

Forrás: Jeep

A tengerentúli szaksajtó legfrissebb információi szerint a Recon lesz a másik friss modell, amely kicsit a Wranglerre hajaz, jellegében, hiszen valódi terepjárónak készül. Azonban a dizájnban teljesen eltér tőle. A műszaki adatokat egyelőre nem árulta el a Jeep, de azt már lehet tudni, összkerekes lesz a hajtáslánc és független a hátsó felfüggesztés. Sőt a differenciálokat is zárni lehet majd a jó off road képesség érdekében, 2023-ban mutatják be Európában.

Képgaléria megtekintése (5 db kép)
Jeep Wagoneer S

Forrás: Jeep

A spektrum másik végén a Wagoneer S, amelyben a plusz betű a Speed, Striking, Sexy (sebesség, feltűnő és szexi) szavak rövidítése. Ahogy a képekből is látszik, ez nem csak egy elektromos motorral szerelt mostani Wagoneer, hanem vadiúj. A sebességet a 600 lóerős elektromos hajtásláncnak és az összkerékhajtásnak köszönheti, a becslések szerint 3,5 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára. A hatótávolságot 650 kilométerre ígérik. A formaterve sokkal karcsúbb és nyilvánvalóan aerodinamikusabb, mint sok jelenlegi Jeep-modellé.

Képgaléria megtekintése (5 db kép)
Jeep Grand Wagoneer 4xe

Forrás: Jeep

A Jeep Grand Wagoneer 4xe teszi teljessé, a kedvelt típus plug-in hibrid  változata. Ennek 800 kilométer a kombinált hatótávolsága. Várhatóan a hajtáslánc a Grand Cherokee 4xe-ben és a Wrangler 4xe-ben használt turbófeltöltős négyhengeres és villanymotor egy változata lesz. Ezekben a járművekben 375 lóerőt és 637 newtonméter csúcsnyomatékot ad le, amely tökéletesen elegendő lehet a teljes méretű SUV-hoz.