Az IMx néven futó projekt végterméke egy sportos kupé crossover, amelyet komoly teljesítménnyel és nagy hatótávolsággal vérteznek fel a japánok. Európában is piacra dobják majd.
Forrás: NIssan
Már régóta dolgozik ezen az elektromos vason a Nissan, hiszen az IMx Kuro koncepciót még a 2017-es Tokiói Autószalonon mutatta be. Most az Egyesült Államokban indítják majd útjára, mint a gyártók többsége, hiszen arrafelé fejlettebb már az akkumulátor technológia és a közönségi is jobban vevő a zéró emissziós vasakra.
Forrás: NIssan
Egyelőre, hiszen az emissziós szabályozások az Európai Unióban is egyre szigorúbbak, így idővel nálunk is sokkal jobban beindul a piac és fejlettebb lesz a töltőhálózat. Viszont a Nissan IMx, lehet hogy más néven, de minden bizonnyal hozzánk is eljut majd.
Forrás: NIssan
A kocsinak kétmotoros a hajtáslánca, az egyik az első, a másik a hátsó tengelyt forgatja. Az összteljesítmény pedig elég komoly, hiszen 429 lóerő. Az akkumulátorcsomag kapacitása 85 kilowattóra, amely szintén nagyon komoly. A hatótávolság így nagyjából 600 kilométer.
Forrás: NIssan
A dizájn kissé futurisztikus, ugyanakkor sportos. Minimális az üvegfelület, szinte a teljes frontrész LED-világítást kapott. Az utastér pedig olyan, mint egy űrhajó fedélzete. Négy különálló, székszerű ülés van bent, a kormány pedig olyan, mint egy repülőgép irányító egysége.