A Lumma Design szakemberei nem vicceltek. A világ egyik ikonikus összkerekes terepjáróját, a Mercedes G 63 AMG-t vették kezelésbe és alaposan átépítették a modellt. A „Lumma CLR G770” elnevezésű csomag abszolút egyedivé tette a G-osztályt, többek között hat darab kipufogót kapott a kocka.
Forrás: Lumma Design
Az elmúlt három évtizedben a Lummánál számtalan komoly jármű épült, de ez a mostani talán túltesz mindegyiken. Optikai és teljesítménynövelő beavatkozás is történt, az eredmény pedig önmagáért beszél. Az új generációs Mercedes G 63 AMG-re alig lehet ráismerni.
Forrás: Lumma Design
Az első és a hátsó lökhárító is megváltozott, mindkét elem toldatot kapott. Körülbelül 40 milliméterrel szélesedett a kerékjárati ív, szárny került a tetőre, de új diffúzort és küszöböt is pakoltak a gépre. Az elemek szénszálas műanyagból készültek, vagyis úgy értek el súlycsökkenést a szakik, hogy a strapabíróságon nem esett csorba. Ezek együttesen javítottak a G stabilitásán, de a kanyarokban is barátibb az óriás.
Forrás: Lumma Design
Az Y küllős, fekete, ezüstperemes görgőkkel ellátott 24 colos CLR 24 RS alufelnikre előre 295/30-as, hátulra 355/25-ös abroncsokat húztak. A féknyereg pedig olyan színű, amelyet a megrendelő kíván. Ám ezzel még nincs vége a változtatásoknak. Merthogy a tetőre a dizájnon sokat dobó ködlámpák kerültek, összesen négy darab. Vadonatúj a légbeömlő, a tükörház, a hűtőmaszk és a keréktartó, ráadásul oldalanként immáron három-három kipufogóvég díszeleg.
Forrás: Lumma Design
A motortérben maradt a 4 literes, V8-as, duplaturbós egység, amely gyárilag 585 lóerős, a csúcsnyomatéka pedig 850 Newtonméter. Igen ám, csakhogy egy kicsit megbabrálták a technikát, amely immáron 650 pacis és 950 Nm-es. És még valami: a Lumma nem csak a G 63 AMG-t erősítette meg, de a G 500-hoz is van szettje, ott az eredetileg 422 tagú ménes 532-re nő, míg a 610 Newtonméter 750-re. A tuningcsomag ára körülbelül 11 ezer euró, vagyis körülbelül 3,5 millió forint.
Forrás: Lumma Design