Az elektromos autók újfajta vásárlási programjára gyorsan reagált néhány járműgyártó és a 11 millió forintos határ alá csökkentette egyes e-modell induló árát. Így még többen tudják igénybe venni a 2,5 millió forintos állami támogatást.
Az elektromos autók vásárlását új programmal segíti a kormány: a június 15-én nyíló pályázat legfontosabb eleme, hogy a támogatás sávos lesz – írja a portfolio.hu. Vagyis 11 millió forintig jár a nagyobb 2,5 millió forintos támogatás, e felett (a 15 millió forintos beszerzési árig) már csak 0,5 millió forintot ad az állam, 15 millió forint felett pedig már semmit. Nem is kellett sokat várni az importőri reakciókra. Több gyártó is bejelentette ugyanis, hogy a 11 millió forintos határ alá csökkenti bizonyos elektromos autóinak beszerzési árát, így tovább bővül azon modellek listája, amelyekre érvényesíthető a gáláns, 2,5 millió forintos állami támogatás.
Az Opel az e-Corsa induló árát 900 ezer forinttal csökkentette, így az támogatás nélkül 10,49 millió forint (bizonyos felszereltség mellett), a támogatással csökkentett ár pedig 7,99 millió forint. A Hyundai is reagált egy készletes árlista közzétételével (limitált szériás). Ebben az elektromos Ioniq 10,99 millió forintról indul, így érvényes rá a 2,5 milliós támogatás, és így az ára 8,49 millió forint lehet. Vagyis a dél-koreai gyártó 300 ezerrel csökkentette az indulóárat.
Ugyanígy tett az elektromos KONA esetében (200 ezer forintos árcsökkentés): 10,99 millió forint lett az új induló beszerzési ár, így a vásárlók 8,49 millió forintért juthatnak hozzá. Nem kell nagy jóstehetségnek lenni mindezek fényében, hogy azt mondjuk: az egyedi importőri/kereskedői árcsökkentések folytatódhatnak a következő napokban, hetekben.
A 11 millió forint alatti árú elektromos autók listája (kezdő listaár)
Skoda CITIGOe 6,6 (induló ár) 4,1 (támogatással)
smart EQ fortwo 7,3 4,8
smart EQ forfour 7,4 4,9
VW e-Up 7,5 5,0
Polaris Goupil G4 8,3 5,8
Polaris Goupil G5 9,7 7,2
Renault Kangoo Z.E. 10,3 7,8
Citroen C-Zero 10,0 7,5
Renault Zoe 10,4 7,9
Opel Corsa-e 10,49 7,99
Mini Cooper SE 10,5 8,0
Hyundai Kona E 10,99 8,49
Hyundai Ioniq 10,99 8,49
Mazda MX-30 11 8,5
(Portfolio.hu táblázat, az árak millió forintban értendők)
A pályázati kiírás egyébként már elérhető az IFKA oldalán. A kiírás részletesen tartalmazza, hogy ki jogosult igényelni a támogatást. Lényeges szempont, hogy 11 millió forintig a támogatás maximum 2,5 millió forint, és a beszerzési ár legfeljebb 50%-a lehet. 11 millió és 15 millió forintos ársávban pedig a támogatás maximum 0,5 millió forint, a beszerzési ár legfeljebb 5%-a lehet.
A pályázat benyújtását követően saját felelősségre az elektromos gépjármű és/vagy elektromos robogó beszerzése megkezdhető (azaz megrendelhető, adásvételi szerződés köthető és a beszerzési eljárásának megindításához szükséges, a megrendelő által a kereskedő részére előleg fizethető), de az elektromos gépjármű és/vagy elektromos robogó nem vehető át a Támogatói Okirat hatályba lépése előtt, áll a kiírásban.
Ezúttal is létezik a tesztautók speciális esete. A „Regisztrált kereskedők és elektromos gépjárművek listáján” szereplő kereskedők, a listán szereplő elektromos gépjármű modellekből ún. tesztautókat helyezhetnek forgalomba. A tesztautókra az alábbi kritériumoknak kell teljesülniük: a gépjármű első forgalomba helyezésétől számítva a megrendelés dátumáig legfeljebb 180 nap telt el és a megrendelés időpontjában az autó futásteljesítménye nem haladhatja meg a 6000 km-t.