A japánok melós túra ATV-je nem volt gyenge már eddig sem, de az erőforrás fejlesztésben mindig élenjáró márka vezetői úgy döntöttek, elavult a régi technika, ideje egy ütősebbet kínálni.
Ennek az elhatározásnak a hátterében pedig komoly munka áll, hiszen máris van kéznél egy egység, amellyel le lehet cserélni a régit. Ez pedig rögtön lökettérfogat növekedéssel is jár, így az eddigi 475 köbcentiről rögtön 518-ra duzzad. A 43 köbcentis gyarapodás jótékony hatással van a Honda FourTrax Foremanre.
Ugyanis így a teljesítmény is fokozódik, elég csak azt megjegyezni, hogy a 28,7 lóerős produkció már kereken 30 lesz. Ez persze nem tűnik soknak, de ilyen kis gépeknél azért komolyan érezteti a hatását. Nem véletlenül lépte meg a módosítást a Honda sem. Az viszont egyébként nem változik, hogy marad az ötsebességes váltó.
A 2023-as Honda Foremant azért is erősítette meg az ázsiai cég, hogy egy másik hasonszőrű modelljével a Rancherrel, amely 420 köbcentis motorral van felszerelve, jobban elkülönüljön a palettán. Valószínű egyébként, hogy a mini UTV-je, a Pioneer is megkapja idővel ezt az erőforrást.
Ergonómiailag is fejlesztették a vasat, amely ezáltal sokkal kényelmesebb lett. A kormány kissé közelebb került az üléshez, így aztán nem kell annyira görnyedni a gépen. Egyébként nem csak melózni, hanem túrázni is lehet a géppel, amelynek kifejezetten jó a futóműve, amelyet a Fox lengéscsillapítóival lehet masszívabbá tenni.