A Marsh Master egy egészen extrém vasat dobott össze, amely gyakorlatilag minden körülmények között képes közlekedni. Az MM-2XL kúszik mászik és úszik is.
Tulajdonképpen a legextrémebb körülmények közé szánják ezt a mini tankot, amely két személyes. Olyan mint egy UTV, csak lánctalpai vannak, annak köszönhetően tényleg minden terepen el tud poroszkálni a gép. Nem egy száguldó erőd, hiszen a vízben 1,6 kilométer/óra a legnagyobb tempója, a szárazföldön pedig 13 km/ó.
Nyilván nem a sebességcsúcsok megdöntésére szánták a Marsh Master MM-2XL-t, hanem arra, hogy mocsárban is képes legyen haladni. Ha pedig esetleg vízen kell keresztülgázolni az sem okoz gondot, ugyanis a hajtóműve úgy lett kialakítva, hogy ezt a feladatot is megoldja.
Ráadásul úgy alakították ki a karosszériáját, hogy nagyon egyszerűen lehessen mindenféle szerszámmal felszerelni. Így például markolókanalat, nádvágót és egyéb földmunkához való kellékeket tudnak kombinálni vele. Nagyon ötletes és hasznos gép.