A klasszikus terepjárós időket idézi, de a XXI. század technológiáját vonultatja fel a Sandlander V8-as nagyvadja. A magyar manufaktúra exkluzív ajánlata: várakozási idő nélkül, raktárról megvásárolható a világújdonságnak számító, kívül és belül egyaránt frissített, 2024-es modellévjáratú Toyota Land Cruiser VDJ76, amelyben a legendás 4,5 literes dízelmotor dolgozik. A kimagasló felszereltségű modellhez két differenciálzár, csörlővel és snorkellel is jár.
Forrás: Sandlander
A külsőt érintő frissítés része például a módosult hűtőrács, az első és a hátsó lökhárító, a motorháztető, a sárvédő és a homlokfal. Ami viszont az állandóságot jelenti, az a világ egyik legmegbízhatóbb dízelmotorja, amely az autó elejében helyet kapott. A Dakar-ralikon is bizonyított, sőt a szériakategóriában győztes 4,5 literes, V8-as aggregát 204 lóerős, a technikához ötsebességes manuális és felező váltó is kapcsolódik.
Forrás: Sandlander
Extrém melegben (például a sivatagban) vagy extrém hidegben (például a sarkkör környékén) nagy hasznát vehetjük az emelt kapacitású hűtő- és fűtőrendszernek, valamint a légkondicionálónak. Plusz a hosszabb utazások alatt jól jön a hűthető és fűthető kesztyűtartó, valamint a hűtött könyöklő. Van sárvédő szélesítés, komfort fellépő, az első vonószem és a hátsó vonófej is 3500 kilogramm teherbírású.
Forrás: Sandlander
A kiemelkedő terepképességen sikerült még egy kicsit javítani. Ellátták gyári első és hátsó differenciálzárral, Toyota Denso csörlővel, snorkellel, míg a pótkereket a hátsó ajtóra szerelték, hogy a stabilitással, az egyensúllyal se legyen gond.
Forrás: Sandlander
Aki esetleg többre vágyik, szeretné a saját igényeihez igazítani, személyre szabni az autót, opcionálisan a 7-es szériához elérhető összes off road kiegészítőt megvásárolhatja a Sandlandertől. Így például rendelhet 3,6 tonna kapacitású vonóhorgot, haspáncélt vagy strapabíró tetőcsomagtartót is...
Forrás: Sandlander
A tempomattal és tolatókamerával is ellátott, 265/70 R16-os gumiabroncsokon guruló VDJ76-osban színezett, UV-szűrős az üvegezés, előre és hátulra is került ködlámpa. Kapott blokkolásgátlót, intelligens kipörgésgátlót, menetstabilizátort, abroncsnyomás-ellenőrző rendszert, fékerőelosztót, fékrásegítőt, kitörésgátlót, valamint hegymenetindulást segítő rendszert.
Forrás: Sandlander
A szürke színű, dekorcsíkos, ötajtós és ötszemélyes Land Cruiser fényszórói LED-esek, az oldalsó tükrök és az ablakok elektromosan mozgathatóak, a központi zár távirányítós. A belterét fabetéttel díszítették, az állítható, multifunkcionális szervokormány bőrkötésű, ahogy a váltógomb is. A dönthető ülések az igénybevételnek ellenálló, strapabíró plüsskárpitozást kaptak.
Forrás: Sandlander
A felszereltség része a középső kartámasz, a fedélzeti komputer, az utas- és vezetőoldali légzsák, a kulcsnélküli nyitórendszer. Az FM/AM rádió AUX és USB kompatibilis, új az LCD-kijelző, a rendszer támogatja a telefontükrözést (Android Auto, Apple CarPlay), valamint a vezeték nélküli mobiltöltést. Újdonság a fejtámlás hátsó üléssor, amely immáron osztottan dönthető, s van Toyota központi operációs rendszer is.
Forrás: Sandlander
A Sandlander fővárosi, budai telephelyén (1112, Vizsla utca 1-3.) megtekinthető és megvásárolható a 2024-es modellévjáratú, frissített, Toyota Land Cruiser VDJ76 4.5 V8 Diesel. Az általános forgalmi adó (áfa) visszaigényelhető az árból, és a magyar manufaktúra az ügyintézésben, ahogy a legjobb finanszírozási lehetőség kiválasztásában is teljes körű segítséget nyújt.
Forrás: Sandlander
Amennyiben további információkra lenne szüksége, vagy megvásárolná az autót, írjon a laszlo.pocsik@sandlander.com e-mailcímre, illetve hívja a +36304245703-as telefonszámot.
Forrás: Sandlander