A legendás Toyota Land Cruiser új korszaka a Sandlandernél is elkezdődik. A magyar manufaktúránál november végétől elérhetőek lesznek a 7-es széria kívül-belül frissített, vadonatúj modelljei. Az első példányok, a J76-os és a J78-as kiadások már úton vannak Magyarország felé – aki szeretné megkaparintani valamelyiket, ne késlekedjen, gondolkodjon előre és már most foglalja le a számára legmegfelelőbbet. Az előrendelés elkezdődött!
Forrás: Sandlander
A japán vállalat közel negyven esztendeje, 1984-ben dobta piacra a 70-es szériát, amelyből az évek múltával terepjáró-legenda, ikonikus jármű lett. A dizájn szinte változatlan maradt – egészen mostanáig. A Toyota ugyanis módosított, kicsit változtatott a karakteren, az utastér kialakításán, ami viszont megmaradt, az a kimagasló terepképesség, a strapabíróság.
Forrás: Sandlander
A Sandlanderhez hamarosan megérkeznek az első modellek. Összesen öt darab lesz elérhető. Az ötajtós karosszériájú 76-osból három példány, alap, közepes és magas felszereltségű kivitel, míg a 78-asból alap és közepes érkezik.
Forrás: Sandlander
Az alapkiadásba a legszükségesebb dolgokat pakolta a Toyota, de az elektromos ablakemelés és a központi zár, a klíma abba is belekerült. A középszint már tartalmazza a differenciálzárat és a snorkelt. A harmadik – legmagasabb szint – viszont mindent biztosít, így pluszban például csörlővel, könnyűfém keréktárcsával, sárvédő szélesítéssel, hűthető és fűthető kesztyűtartóval rendelkezik.
Forrás: Sandlander
A motorválaszték kétféle. A 2.8 literes D-4D dízelaggregát már kitűnően teljesített a Hiluxban és a Pradóban is. A 204 lóerős technikát a hatfokozatú automata váltóval a japánok kiemelkedő megbízhatóságúnak minősítették, brutális terepen például extrém teljesítményt nyújt, miközben alacsony a zajszint, kevésbé károsítja a környezetet és jobb üzemanyag-fogyasztást biztosít. A csúcsnyomatéka eléri az 500 Newtonmétert: 70 Nm-rel komolyabb, mint a korábbi, V8-as verzió.
Forrás: Sandlander
A másik a 4 literes, V6-os benzines verzió – a 272 LE-s, jól ismert, bevált motorral még körülbelül egy évig lesz megvásárolható az új LC.
Forrás: Sandlander
Ami a külsőt illeti: a 70-es sorozat frissítése új elülső burkolattal járt, a merész, kör alakú LED-es fényszórók az eredeti, nyolcvanas évekbeli modellekre utalnak. Az elülső részt teljesen áttervezték, új motorháztetővel, első kerékjáratokkal, lökhárítóval és hűtőráccsal. A korai kiadásokhoz hasonló „TOYOTA” felirattal rendelkezik.
Forrás: Sandlander
Az utastérben egy vadonatúj infotainment érintőképernyő kapott helyet Apple CarPlay és Android Auto funkcióval – az új rendszer nem hasonlít a Toyota kínálatának egyetlen másik kijelzőjére sem. A műszercsoportot újratervezték és egy retro ihletésű központi (digitális) sebességmérővel is ellátták.
Forrás: Sandlander
Fejlett biztonsági csomagot is kapott, akár sávelhagyásra figyelmeztetővel, sebességjelző tábla felismeréssel és automatikus távolsági fényszórókkal. Plusz lehet benne autonóm vészfékező technológia gyalogos és kerékpáros észleléssel.
Forrás: Sandlander
A vadonatúj 76-os és 78-as Toyota Land Cruiserek már úton vannak Magyarország felé, s november végén átvehetőek lesznek a Sandlander fővárosi, budai telephelyén (1112, Vizsla utca 1-3.). Ám az előfoglalás már elkezdődött, biztosítsa be magának valamelyik LC-t! Amennyiben további információkra lenne szüksége, írjon a laszlo.pocsik@sandlander.com e-mailcímre vagy hívja a +36304245703-as telefonszámot.
Forrás: Sandlander