Megérkezett a Sandlanderhez az utóbbi évek egyik legkülönlegesebb terepjárója. A 2015-ös Toyota Land Cruiser HZJ76 olyan, mint egy időutazó: a rendkívül ritka kék színű jármű eredeti felszereltséggel rendelkezik, kitűnő, gyári állapotban van, s mindössze 101 ezer kilométert tettek meg vele. A világ egyik legmegbízhatóbb motorja, egy 4,2 literes szívódízel aggregát dolgozik az elejében – exkluzív lehetőség a megvásárlása!
Forrás: Sandlander
Eddig Lengyelországban szolgálta a gazdáját, aki nem mellékesen a magyar manufaktúrától vásárolta meg a terepjárós gyöngyszemet. Azonnal tegyük hozzá, bár a minőségi off road felszereltsége maximális, csak és kizárólag aszfaltutakon használták, nem vitték el csapatni az eltelt bő hét esztendő alatt. Abszolút családtagnak számított, most is csak azért válik meg tőle a tulajdonosa, mert egy új modellt vásárolt magának.
Forrás: Sandlander
S, ha már szó esett a bevezetőben a „szívéről”. Jó tudni, hogy a 4,2 literes, 136 lóerős szívódízel technikával 2015-ig engedték az Európai Unión belül forgalomba helyezni az új járműveket, ez az LC az utolsó öt, „zöld lámpát” kapott példány egyike. Ugyanakkor fontos megjegyezni, a Toyota továbbra is gyártja, ráadásul kiemelkedő darabszámban, vagyis az alkatrészellátás hosszú évtizedekig biztosított.
Forrás: Sandlander
Igazi hardcore terepjáróról van szó, zéró elektronikával, a valaha volt legmegbízhatóbb és legnépszerűbb mechanikával. Ellátták első és hátsó differenciálzárral, gyári csörlővel, gyári snorkellel, a terepen járást támogató erősített könnyűfém keréktárcsákkal. A kívül kék, belül mogyoró színű Land Cruiser sárvédő-szélesítést és ezüst első-hátsó lökhárítókat kapott, azaz már a megjelenése is lenyűgöző.
Forrás: Sandlander
Az utastere is tökéletesen passzol a külsőhöz. Az elektromos ablakemeléstől és tükörállítástól kezdve a központi záron és a légzsákokon át a hővédő üvegezésig, minden rendelkezésre áll. Nagyon jó állapotban van, látszik rajta, hogy rendkívüli módon kímélték. S azoknak, akik nem elégednek meg az első benyomással, az ötszemélyes Toyota előélete természetesen hivatalosan nyomon követhető.
Forrás: Sandlander
A 2015-ös, csak 101 ezer kilométert futott Toyota Land Cruiser HZJ76 a Sandlander fővárosi, budai telephelyén (1112, Vizsla utca 1-3.) megtekinthető és azonnal megvásárolható. Amennyiben további információkra lenne szüksége, vagy megvenné a modellt, írjon a laszlo.pocsik@sandlander.com e-mailcímre vagy hívja a +36304245703-as telefonszámot.