Ikonikus terepjárómodell vár gazdára a Sandlandernél. A szinte újszerű, perfekcionista állapotban lévő, kimagasló off road és túrafelszereltségű összkerekes Toyota Land Cruiser FZJ100 1998 novemberében gurult ki a forgalomba, az elmúlt negyedszázad alatt viszont csak 175 ezer kilométert tettek meg vele. Nem túlzás kijelenteni: ilyen kondíciókkal egész Európában is csak néhány lehet belőle.
Forrás: Sandlander
Az autó motorterében egy 4496 köbcentiméteres, 205 lóerős, hathengeres benzines aggregát dolgozik, amelynek a csúcsnyomatéka 440 Newtonméter. A technikát nemhiába nevezik házon belül a japán vállalatnál elnyűhetetlennek. Nem ritka, hogy akár 1,5 millió kilométert is megtegyenek vele, egyetlen apró hiba nélkül. Ha rendszeresen szervizelik, az idők végezetéig lehet rá számítani, a legrázósabb, legkietlenebb környezetben is.
Forrás: Sandlander
A 4x4-es gépben ötsebességes, manuális, felezős váltó található. Az FZJ100-as a mindennapi használat mellett hosszabb túrákra, kirándulásokra, akár kontinensek átszelésére is megfelelő választás. 154146 Az első lökhárítója szintén az ausztrál megacég alkotása, a hátsó pedig az ARB remekműve. A járművet ellátták 5,4 tonna vonóerejű professzionális csörlővel, Safari snorkellel és a világ egyik legjobb kiegészítő fényszórójával – utóbbi a Stedi érdeme, a vaksötétben is szinte nappali körülményeket teremt.
Forrás: Sandlander
A különleges Land Cruiser első és hátsó differenciálzárral, valamint kerékfújó kompresszorral is rendelkezik, sőt teljes haspáncélzat védi. Az öt darab 285/75 R16-os BFGoodrich MT gumiabroncsa a legkeményebb terepen is megállja a helyét – a szett ötödik, teljes értékű darabja a gyári pótkeréktartón, a hátfalon „pihen”.
Forrás: Sandlander
A tökéletes állapotban lévő Toyota utastere is újszerű és megkímélt. Gyárilag hűthető a könyöklő, a klíma kétzónás, érdekesség, hogy a levegőnyílásokat a tetőben helyezték el. Az ablakmozgatás és a fűthető oldalsó tükrök állítása is elektromosan működik. A hosszabb kiruccanásoknál nagy hasznát vehetjük az ARB tárolórendszernek, hiszen mindennek meglehet a külön saját kis helye.
Forrás: Sandlander
A Hi-Fi topminőségű, van vezető- és utasoldali légzsák, színezett üveg, velúrkárpit és bőrkormány. Nem maradt ki belőle a tolatókamera, a blokkolásgátló és a menetstabilizátor sem.
Forrás: Sandlander
Az 1998 novemberi, mindössze 175 ezer kilométert futott Toyota Land Cruiser FZJ100 az egész kontinensen különlegesnek, unikálisnak számít. Ne maradjon le róla! A Sandlander fővárosi, budai telephelyén (1112, Vizsla utca 1-3.) megtekinthető, sőt azonnal, raktárról megvásárolható a klasszikus, perfekcionista állapotban lévő terepjáró. Amennyiben további információkra lenne szüksége, vagy megvenné a modellt, írjon a laszlo.pocsik@sandlander.com e-mailcímre vagy hívja a +36304245703-as telefonszámot.
Forrás: Sandlander