Hiába az ikonikus múlt, a V8-as terepjárók kikopóban vannak Európában. Ám a Sandlander ragaszkodik az elmúlt dicső évtizedekhez, nem akarja, hogy feledésbe merüljön a szafarik semmihez sem fogható hangulata, a sivatagok meghódítása vagy akár a sok Dakar-siker. A magyar manufaktúránál három példány megvásárolható a nagyvadból: a 2024-es modellévjáratú, kívül és belül frissített, csörlővel, snorkellel és két differenciálzárral ellátott Toyota Land Cruiser VDJ76 4.5 V8 Diesel darabja 37 890 000 forintért azonnal, raktárról elvihető.
Forrás: Sandlander
Az autós történelemben nyomot hagyó aggregát, a modern kor, a XXI. század technológiájával egyesülve. A világ leghíresebb terepversenyén, a a Dakar-ralikon is bizonyított, sőt a szériakategóriában győztes 4,5 literes, V8-as motor 204 lóerős, a japán „szívhez” ötsebességes manuális és felező váltó is kapcsolódik. Elnyűhetetlen, megbízható és rendkívül strapabíró.
Forrás: Sandlander
A VDJ76 cseppet sem mellékesen az új széria része, vagyis módosult a hűtőrács, az első és a hátsó lökhárító, a motorháztető, a sárvédő és a homlokfal. Extrém melegben (például a sivatagban) vagy extrém hidegben (például a sarkkör környékén) nagy hasznát vehetjük az emelt kapacitású hűtő- és fűtőrendszernek, valamint a légkondicionálónak. Plusz a hosszabb utazások alatt jól jön a hűthető és fűthető kesztyűtartó, valamint a hűtött könyöklő.
Forrás: Sandlander
Van sárvédő szélesítés, komfort fellépő, az első vonószem és a hátsó vonófej is 3500 kilogramm teherbírású. Az előd, a 200-as LC kimagaslott a piaci kínálatból, de a frissített modellnél a kiemelkedő terepképességen sikerült még egy kicsit javítani. Ellátták gyári első és hátsó differenciálzárral, Toyota Denso csörlővel, snorkellel, míg a pótkereket a hátsó ajtóra szerelték, hogy a stabilitással, az egyensúllyal se legyen gond.
Forrás: Sandlander
Aki esetleg szeretné a saját igényeihez igazítani, személyre szabni az autót, opcionálisan a 7-es szériához elérhető összes off road kiegészítőt megvásárolhatja a Sandlandertől. Így például rendelhet 3,5 tonna kapacitású vonóhorgot, haspáncélt vagy strapabíró tetőcsomagtartót is.
Forrás: Sandlander
A felszereltségi listán kipipálható a tempomat, a tolatókamera, az UV-szűrős üvegezés, az első és a hátsó ködlámpa. A 265/70 R16-os gumiabroncsokon guruló, mindhárom eladásra kínált Land Cruiserben van intelligens kipörgésgátló, menetstabilizátor, abroncsnyomás-ellenőrző rendszer, fékerőelosztó, fékrásegítő, kitörésgátló, valamint hegymenetindulást segítő rendszer.
Forrás: Sandlander
Került bele középső kartámasz, fedélzeti komputer, utas- és vezetőoldali légzsák, kulcsnélküli nyitórendszer. Az FM/AM rádió AUX és USB kompatibilis, új az LCD-kijelző, a rendszer támogatja a telefontükrözést (Android Auto, Apple CarPlay), valamint a vezeték nélküli mobiltöltést. Újdonság a fejtámlás hátsó üléssor, amely immáron osztottan dönthető, s van Toyota központi operációs rendszer is.
Forrás: Sandlander
A szürke színű, dekorcsíkos, ötajtós és ötszemélyes autók fényszórói LED-esek, az oldalsó tükrök és az ablakok elektromosan mozgathatóak, a központi zár távirányítós. A belterét fabetéttel díszítették, az állítható, multifunkcionális szervokormány bőrkötésű, ahogy a váltógomb is. A dönthető ülések az igénybevételnek ellenálló, strapabíró kárpitozást kaptak.
Forrás: Sandlander
A Sandlander fővárosi, budai telephelyén (1112, Vizsla utca 1-3.) megtekinthető és megvásárolható mindhárom 2024-es modellévjáratú, frissített, Toyota Land Cruiser VDJ76 4.5 V8 Diesel. Az általános forgalmi adó (áfa) visszaigényelhető az árból (darabja 37,89 millió forint), és a magyar manufaktúra az ügyintézésben, ahogy a legjobb finanszírozási lehetőség kiválasztásában is teljes körű segítséget nyújt.
Forrás: Sandlander
Amennyiben további információkra lenne szüksége, vagy megvásárolná valamelyik V8-as terepjárót, írjon a laszlo.pocsik@sandlander.com e-mailcímre, illetve hívja a +36304245703-as telefonszámot.
Forrás: Sandlander