Íme, a Gronos Coupe EVO C, amely a Mercedes-AMG G 63 exkluzív változata, átépítése. Az összkerekes terepjáró, amelyet a Mansory jegyez, körülbelül másfél év alatt készült el, a kétajtós kupéból nyolc darab készül az elkövetkezendő időszakban.
Minden a hátsó ajtók eltávolításával kezdődött. Ezt követően a szakemberek hozzányúltak a B oszlopokhoz, felszerelték rájuk a zsanérokat az új – „öngyilkos” – ajtónyitás érdekében, és megnövelték azok hosszát. Aztán új, lehajtható első üléseket tettek az utastérbe, hogy javítsák a hátul helyet foglalók be- és kiszállásának körülményeit.
Az persze nagy kérdés, mi értelme volt a hátsó ajtók eltávolításának, de igazából mindegy is, most már úgysem lehet ezen változtatni. Ezzel természetesen nem ért véget a beavatkozás, hiszen két különálló, fotelszerű ülést pakoltak a hátsó sorba. Egy teljes hosszúságú középkonzol jelenti a választóvonalat.
Az utastérben a fehér a domináns szín. A finom bőrkárpitot steppelt minta díszíti, de aranyból is jutott a Mercedesbe, s a tuning-manufaktúra logója szintén több helyen feltűnik. A szőnyegek és a padlószőnyegek egyediek, de még a csomagtér megjelenése is illeszkedik az autó többi részéhez.
Kívülről figyelve a járművet, az arany, a zöld és a fekete különböző árnyalatai keverednek, de a szélesítés ugyancsak hozzájárul a feltűnőség növeléséhez. A négy sárvédő, a motorháztető új szellőzője sem gyári, de a LED-es lámpaszett a tetőn, a légterelő hátul, és még néhány, karbon kiegészítő szintén az exkluzivitást erősíti. Az új, 24 colos kerekekre elöl és hátul 295/30-as abroncsokat húztak.
A csúcsteljesítmény is javult, a Gronos EVO C mindössze 3,3 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 kilométer/órás sebességre, a toptempó pedig 250 km/ó. A 4 literes, biturbós, V8-as motor 900 lóerős, a maximális nyomatéka 1200 Newtonméter. Csak összehasonlításul: a gyári G 63 AMG több mint 1 másodperccel lassabb, „csak” 220 kilométer/órás sebességre képes, az 585 LE-höz 850 Nm párosul.
A Mercedes-AMG G 63 Gronos EVO C nyolc példányban készül majd, mindegyik egyedi lesz, és más-más színkombináció jellemzi.