Ezen a héten a Sandlander a megbecsült ügyfelei összkerekes terepjáróit kínálja eladásra. Mindhárom átépített, remekül felszerelt, off road kompatibilis modellel azonnal nyakába veheti a világot az újdonsült tulajdonos, s nyugodt szívvel elhagyhatja bármelyikkel az aszfaltutakat, átadhatja magát a csapatás örömének. A kínálatban valódi nehézfiúk szerepelnek: Toyota Land Cruiser 200, Nissan Patrol Y61 és Lexus LX470 Excalibur.
TOYOTA LAND CRUISER 200
A 2011. augusztusi, frissen szervizelt terepjáró rendkívül jól felszerelt, számtalan off road extrával látták el. A Toyotában a világ végéig elketyegő, megbízható 4,5 literes, V8-as, 286 lóerős dízelmotor található. S mivel eddig 170711 kilométert tettek meg vele, úgy is kezelhető, mintha most járt volna le a bejáratós időszaka.
Kilenc esztendeje, amikor „megszületett”, minden belekerült, amit Land Cruiserbe a japánok beletehettek. Természetesen elektromosan mozgatható és működtethető minden, hatalmas bőrfotelekbe huppanhat bele sofőr és utas egyaránt, jár hozzá navigáció, intelligens 4x4, sofőrsegítő, illetve baleset-megelőző csomag. Ráadásul valódi terepgépről van szó, figyelem, ez az autó nem olcsó diszkóvas! Az elejére acél lökhárító került csörlőtartóval, teljes haspáncélzatot kapott és az acélküszöbök ugyancsak azt a célt szolgálják, hogy a műutak világa mellett is megállja a helyét.
A problémamentes csapatáshoz biztosíték az elöl és hátul is található 12000-es, kevlárköteles csörlő – a legnagyobb slamasztikából is segítenek kikecmeregni. A feltűnő sárvédő szélesítést kapó jármű frissen szervizelt, olaj-és szűrőcserén esett át, új fékbetétekkel van ellátva, az első lökhárítója LED-es lámpákkal egészült ki, de a high jackkel megspékelt tetőcsomagtartón is van kiegészítő LED-es fényforrás. Az állítható futóművel, hátsó elektromos differenciálzárral rendelkező LC-n snorkel is található.
Az új tulajdonos 285/75 R17-es Cooper All Terrarin abroncsszettel, a gyári könnyűfém kerekekre húzott 18-as téligumi garnitúrával gazdagodhat, míg a csomagtartóban fiókos tárolórendszer segíti a pakolást, a rendszerezést. Sőt, a biztonsági elektromos kapcsoló, az inverter és az ARB kerékfújó kompresszor, kerékfújó tömlő sem hiányozhat belőle.
NISSAN PATROL Y61
A 235 ezer kilométert futott, épített, összkerekes terepjáró arra készült, hogy a legextrémebb feladatokkal is megbirkózzon. Az 5 centiméteres futóműemelést, előre és hátulra egyaránt csörlőtokos lökhárítót kapó autónak az első megtett kilométerektől a napjainkig végigkövethető az előélete, szervizkönyves, és nem mellékesen valódi hardcore szörnyeteg.
Az alapból is irigylésre méltó terepképességekkel megáldott, Raptor fényezésű Nissan teljes haspáncélzattal és snorkellel rendelkezik, nem túlzás, akár egy afrikai szafari sem jelenthet neki akadályt. LED-es fényhíd és Hella professzionális szúrófények segítik a naplemente utáni tájékozódást, a helyes út megtalálását. A hátsó differenciálzárnak, a levehető, 3,5 tonna kapacitású vonóhorognak is jó hasznát veheti majd az új tulajdonosa.
Annak érdekében, hogy a hosszabb utazások során is mindennek meglegyen a helye és ne a káosz vegye át a hatalmat, a csomagterét tárolórendszer teszi tökéletessé. A különleges, erősített, kovácsolt alumínium keréktárcsáin pedig újszerű Cooper All Terrain abroncsok feszülnek. Az ablakain NKH-engedélyes fólia van, a makulátlan kárpitozású üléseket könnyen tisztítható huzattal borították.
Abszolút költségmentes a navigációs fejegységgel megspékelt Patrol Y61 üzembe helyezése, csak bele kell ülni és mehetünk is arra, amerre csak a kedvünk tartja, még aszfaltozott utak sem kellenek az álmaink megvalósításához.
LEXUS LX470 EXCALIBUR
És végül, de nem utolsósorban egy olyan japán terepjáró is gondoskodó gazdát keres, amely kizárólag az észak-amerikai piacra készült, Európa útjait ilyen modell bizony nem koptatta. Mármint, eddig! Mert most itt a nagy alkalom, hogy valaki megkaparintsa az 1999. decemberi, kifogástalan állapotban lévő, full extrás ezredfordulós csúcs hardcore gépet.
A Lexus LX470 a Toyota Land Cruiser J100 gazdagabb, tehetősebb rokona. Megörökölte a pazar terepképességeket, de túl is tesz az LC-n. Fejedelmi kényelmet, kiszolgálást nyújt a benne ülőknek: például finomabb, kényelmesebb a bőrborítás az üléseken, vagy nem hiányozhat a felszereltségéből a hűtött könyöklő, valamint a több levegőbefúvós, extrásabb klímarendszer.
A Toyota elitmárkájának ékköve ráadásul limitált szériás, merthogy az Excalibur kiadásról van szó. Mindössze 103 ezer mérföldet (165762 kilométert) futott a gép, amelynek motortere 4700 köbcentiméteres, V8-as, 235 lóerős benzines aggregátot rejt. Talán mondani sem kellene, erősített a hajtáslánca, megnövelt a hűtő és a fűtő kapacitása, de jár hozzá ARB első, hátsó, valamint középső differenciálzár is. Ja, s el ne feledjük: az alapmodellhez képest 30 milliméterrel magasabb a futóműve, de a kerékfelfújó-tömlő mérőórával és kompresszorral sem hiányozhat belőle.
Az ötszemélyes Lexusban automataváltó, felező és Pioneer navigációs fejegység is található, a gyönyörű gyári könnyűfém keréktárcsáin pedig General Tire X3 Mud-Terrain 285/75 R16-os gumiabroncsok feszülnek. És még lehet fokozni az élvezeteket: a Sandlandernél teljes haspáncélzattal, valamint Safari snorkellel turbózták fel. A 2022.05.18.-ig érvényes műszaki vizsgával rendelkező LX470 Excalibur ugyan királyi vas, mégsem áll távol tőle, hogy munkagépként, sárban, homokban bizonyítson gazdájának.
A Sandlander tehát három, egészen kimagasló felszereltségű ügyfélautót kínál megvételre. Amennyiben felkeltette valamelyik a kíváncsiságát, további információkért, részletekért érdeklődjön a laszlo.pocsik@sandlander.com e-mailcímen vagy a +36304245703-as telefonszámon.