Hibridmotort kap az új Toyota 4Runner
A tengerentúlon forgalmazott japán modell az utóbbi időben elmaradt a konkurenciától, így éppen itt az ideje a modellfrissítésnek. Az sincs kizárva, hogy teljesen elektromos lesz.
bővebben ...A tengerentúlon forgalmazott japán modell az utóbbi időben elmaradt a konkurenciától, így éppen itt az ideje a modellfrissítésnek. Az sincs kizárva, hogy teljesen elektromos lesz.
bővebben ...A Sanghaji Autószalonon mutatta be a japán gyártó a környezetbarát hajtáslánccal felszerelt városi terepjáróját, amelynek európai érkezésére azonban még várni kell.
bővebben ...A Jeep is lép, a 2022-ig terjedő időszakban folyamatosan kivonja a dízelmotorokat és hibrid, plug-in hibrid, illetve elektromos technikával pótolja az „olajkályhákat”. A márka összkerekes terepjárói sem kerülhetik el a sorsukat.
bővebben ...Azt már korábban bejelentette az amerikai gyártó, hogy legnépszerűbb pickupjából tisztán elektromos hajtású változatot készít, ehhez persze az első lépés az átmeneti megoldás.
bővebben ...A Fiat Chrysler Automobiles komolyan ráfeküdt a környezetbarát hajtáslánc fejlesztésére és most az egyik amerikai márkája is részesült a technikából, a Durango kapta meg az eTorque-ot.
bővebben ...A Citroën prémium brandje is beszállt a környezettudatos autók gyártásába, egyelőre még nem zéró emissziós a verda, de már elindult abba az irányba. Viszont elég drága.
bővebben ...Ez a legérdekesebb változtatás a bajorok legkisebb városi terepjárójának legújabb verziója kapcsán. A bemutató a Frankfurti Nemzetközi Autószalon lesz, és sok ínyencséget ígér a friss vas.
bővebben ...A két japán gyártó részvényeket vásárolt egymástól nagy összegben, és közösen dolgoznak fejlesztéseiken a jövőben. A piacon azonban továbbra is riválisok maradnak.
bővebben ...A német gyártó is korszerűsítette nagy méretű városi terepjáróját, amely megkapta a zöldebb hajtásláncot. Ez lett a kínálatában az első konnektoros hibrid verda.
bővebben ...A legfontosabb frissítés az lesz a vassal kapcsolatban, hogy kap egy hibrid hajtásláncot, így a városi közlekedésben jelentősen javul majd a spanyol városi terepjáró produkciója.
bővebben ...Az értékesítés majd augusztusban kezdődik, azért már lehet tudni, mire számíthatunk. Már csak azért is, mert a hasonszőrű benzines-elektromos Niro műszaki alapjait kapta meg a járgány, amely nagy kedvenc lehet.
bővebben ...A készülő Defender és a Velar is kap egy környezetbarát verziót, amelyeket már nagy erőkkel tesztelnek közúton. Ez nem is meglepő, hiszen még idén debütálnak a nagyközönség előtt.
bővebben ...A klasszikus terepjárók rajongóinak nem kell sokat várniuk arra, hogy az ősi amerikai verda visszatérjen a süllyesztőből, most egy újabb részlet kiderült, környezetbarát hajtásláncot is kap.
bővebben ...A britek egy az eddiginél jóval erősebb cuccot hoztak össze, sorhatos szupertöltős, turbós motorral és egy 48 voltos villanyos egységgel. 2020-tól már ezzel kínálja vasait a JLR.
bővebben ...A bajorok nagyon komoly arzenállal jelennek meg a márciusi, svájci seregszemlén: a 7-es szériából, az M8-asból, valamint az X5-ösöból is lesz egy vadonatúj xDrive-os verzió az ünnepi alkalomra.
bővebben ...Érdekes párosítást eszközöltek az ingolstadtiak, hiszen a kifejezetten teljesítményorientált városi terepjárójuk is megkapta a kiképzést, hogy elindulhasson a környezettudatosság irányába.
bővebben ...A tengerentúlon Escapeként forgalmazott crossover hozhatja meg az áttörést az amerikai márkának azzal, hogy belép a hibrid városi terepjárók piacára. A tesztelés már nagy erőkkel zajlik.
bővebben ...Amiről eddig csak pletykáltak, azt hétfőn bejelentette hivatalosan a Fiat Chrysler Automobiles vezérkara Milánóban. Most már biztos, hogy a népszerű crossover zöldhajtást kap.
bővebben ...