Afrikai terepraliverseny, ahol nem a homok, hanem a víz és a sár az úr. A Világkupa-sorozat marokkói futamának harmadik napján a szervezők kénytelenek voltak lerövidíteni a szelektív szakaszt, mert akkora volt a dagonya. Az autósoknál mindenesetre a ralivilágbajnok és Dakar-győztes spanyol Carlos Sainz (Peugeot) volta leggyorsabb.
Borzalmas állapotok uralkodtak a szakaszon, szinte mindent elmosott a heves esőzés.
„Az eredeti tervek szerint 354 kilométer lett volna mért táv, ám aztán nagy meglepetés ért minket – mesélte az orosz Konsztantyin Zsilcov, a korábbi Világkupa-első Vlagyimir Vasziljev (Mini) navigátora. – Előfordult, hogy még a motorháztető is eltűnt a vízben és a sárban. Aztán egy megáradt folyómederhez értünk, ahol Loeb és al-Attijah állt. Ott számunkra is véget ért a nap, egyszerűen nem lehetett továbbmenni.”
Akadtak, akik idáig sem jutottak el, úgyhogy sokáig nem lehetett tudni, meddig tart a verseny. A szervezők végül úgy döntöttek, hogy CP1-nél fújják le a küzdelmet, így alig 170 km-t tett meg a mezőny.
A Peugeot spanyol ásza, Carlos Sainz nyerte a kurta szelektívet, míg a második helyen a Vk-szériát vezető katari Nasszer al-Attijah (Toyota) végzett, a harmadik pedig az összetettben továbbra is éllovas francia Sébastien Loeb (Peugeot) lett.
A motorosoknál egyelőre nagy a káosz, már ami az eredménysort illeti: a francia Adrien van Beveren (Sherco) neve szerepel legelöl, de ez korántsem végleges állás.
Marokkó-rali, 2. szelektív szakasz (Erfoud-Erg Chebbi: az össztáv 388,94 kilométer, a szelektív szakasz hossza 170 km).
Autósok: 1. Carlos Sainz, Lucas Cruz (spanyol, Peugeot) 1:11:00 óra, 2. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, francia, Toyota) 35 másodperc hátrány, 3. Sébastien Loeb, Daniel Elena (francia, monacói, Peugeot) 1:51 perc h.
Az összetett állása a 2. szelektív szakasz után
Autósok: 1. Loeb, Elena 5:02:38, 2. al-Attijah, Baumel 13:36 p h., 3. Jakub Przygonski, Tom Colsoul (lengyel, belga, Mini) 18:26 p h.