Jövőre érkezik az amerikai terepjáró márka crossoverének legújabb, idén bemutatott kiadása az európai piacra. Hatalmas a készülődés és már azt is lehet tudni, milyen műszaki újdonságokkal kecsegtetik a vásárlókat. Alaposan felpörgetik a kis méregzsákot.
Forrás: Jeep
Hiszen a manapság az autóiparban egyre inkább terjedő takarékosság elve mellett azért a dinamizmus is tetten érhető az új Jeep Renegade frissített hajtásláncában. Tulajdonképpen a kicsi a bors, de erős közmondás érvényes a konstrukcióra, hiszen az erőforrás lökettérfogata valóban nem túl nagy, sőt, cserébe viszont eléggé jól el van eresztve energiával.
Forrás: Jeep
A vadonatúj fejlesztésű 1,3 literes, négyhengeres turbós benzines egységet kapja meg a vas, amely így 170 lóerős csúcsteljesítmény leadására képes. Csak érzékeltetésképpen érdemes megemlíteni, hogy az eddig 1,4-es cucc, csupán 160 pacit tudott terelgetni, szóval a fejlődés egyértelműen tetten érhető a Jeep Renegade esetében, s ennek nyilván a közönség is örül majd.
Forrás: Jeep
Természetesen összkerekes hajtáslánccal is lehet választani, ez egyértelműen alap a cég kínálatában egy egyéb off roados kiegészítők is járnak a vashoz. Ilyen például a 19 colos felni, amelyre terepgumikat húznak. Valamint a túrázáshoz is alkalmas LED-es világítás.
Forrás: Jeep
Emellett természetesen a sofőr asszisztens programjaiban is vannak olyan pontok amelyek a közúti közlekedés mellett a vadonban is hasznosak lehetnek. Már nem kell sokat várni az új Jeep Renegade-re.