Távozott a Daimler (Mercedes) vezér, Dieter Zetsche, ám búcsúzóul azért megfogadandó tanácsokat hagyott hátra. Amolyan figyelmeztetéseket, hogy a stuttgarti vállalat jövője is sikeres legyen.
A Daimlernél át kell gondolni a beruházási terveket – hangsúlyozta a német járműgyártó társaság távozó vezetője Berlinben, a részvényesek közgyűlésén. Dieter Zetsche az autóipari digitalizációról, az önvezetésről, a hálózatosodásról, de még a politikáról is beszélt búcsúbeszédében – írja az MTI-re hivatkozva a Totalcar.
A szakember az igazgatótanács elnökeként elmondott búcsúbeszédében átfogó takarékossági programot sürgetett. Mint mondta, felülvizsgálat alá kell venni „mindent, az állandó és változó költségeket, az anyagi és személyi költségeket, a beruházási terveket, a gyártás mélységi integrációját és a termékpalettát”. A hónapok óta beharangozott költségcsökkentési programról ezúttal sem közölt részleteket. Ez már a tisztségből 13 év után távozó szakember utódja, Olle Källenius eddigi fejlesztési igazgató feladata lesz.
Dieter Zetsche berlini beszédében hangsúlyozta, hogy a technológiai átalakulás az autógyártásban jóval többet jelent új meghajtási technológiák bevezetésénél. Mint mondta, „a jövő mobilitása nem monokultúra”, ezt mutatja, hogy az autóvásárlásnál egyre fontosabb döntési szempont a jármű összeköttetése a külvilággal. Ezért fejlesztették ki az MBUX intelligens asszisztens rendszert, amelynek révén az autóból „kerekekkel ellátott okostelefon” lesz.
A „hálózatosodás” folyamatánál is nagyobb változást hoz az autonóm vezetés, amellyel kapcsolatban még az idén elindítanak egy kísérleti programot Kaliforniában – tette hozzá Dieter Zetsche, aláhúzva, hogy az ágazat átformálódásával a Daimler „autógyártóból mobilitási szolgáltató” lesz. Megjegyezte, hogy egyes munkahelyek megszűnnek majd, de más területeken új állások jönnek létre. Ezt jelzi, hogy csak az utóbbi másfél évben nagyjából ezer embert vettek fel az informatikai területen.
A BMW egyébként ezzel a vicces videóval búcsúzott a Merci vezérétől.
Forrás: youtube