Ez aztán tényleg nagy szám volt! Egy kis időutazás: 180 darab összkerekes Nissan Patrol a dubaji homoktengerben 176,5x225 méteres élőképet varázsolt, mégpedig egy sivatagi sólymot. A fej, a test és a szárny is mozgott a produkció alatt.
Forrás: Nissan Middle East
Korábban 143 jármű állított fel új Guinnes-rekordot, a résztvevők egy mozgó mosolygó arcot hoztak létre. És aztán megdőlt a csúcs 2019-ben: 180 Nissan terepjáró egy sivatagi sólymot „rajzolt” a homokba.
Forrás: Nissan Middle East
A ragadozó madár körvonala mentén két sávban helyezkedtek el a kocsik. Összesen több mint egy kilométernyi területet foglaltak el a strapabíró vasak. A mezőnyben több Nissan alkalmazott kapott feladatot, sőt a zimbabwei pilóta, Axcil Jefferies is.
Forrás: Nissan Middle East
Ez volt az 1951 óta gyártott Patrol harmadik, míg a Nissan Közel-Keletnek a hatodik rekordja.
„Nagyszerű, hogy a munkatársainknak lehetőséget biztosíthattunk arra, hogy részt vegyen ebben a világraszóló történetben. Örültünk a lelkesedésüknek, ahogy belevetették magukat a munkába, hogy elérjék a célt – nyilatkozta Juergen Schmitz, a Nissan Middle East ügyvezető igazgatója.
Forrás: Nissan Middle East
S, hogy milyen csúcsokat döntött meg eddig a Patrol? Még 2015-ben 4,9 másodperc alatt mászott meg egy 100 méter magas homokdűnét, előtte pedig, 2013-ban elvontatta a világ legnehezebb repülőgépét, a 170 tonna súlyú Iljusin Il-76-ost. Utóbbit az Egyesült Arab Emírségek nemzetközi légikikötőjében vitte véghez, 50 méteren át húzta a vasmadarat.
Forrás: youtube, Nissan Middle East